Vidi: a válogatott védő a Vasasnál folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.31. 15:51
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Vidi FC hivatalos honlapján tudatta, hogy az idény végéig kölcsönadta Tóth Bencét a másodosztályú Vasasnak.

Tóth Bence 2017-ben a Puskás Akadémiától igazolt a Vidihez, melynek színeiben az elmúlt másfél évben 6 NB I-es és 5 Magyar Kupa-találkozón lépett pályára, többnyire a fehérváriak második együttesében játszott. A válogatottba is meghívót kapott, az Andorra elleni világbajnoki selejtezőt (melyet 1–0-ra elveszített az akkor még Bernd Storck irányította együttes) végigjátszotta.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL VIDI FC-NÉL
Érkezők: Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Futács Márkó (szabadon igazolhatóként, legutóbb Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Réti Patrik (?, Siófok)
A második csapatból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Sztefan Scsepovics (szerb, Jagiellonia Bialystok – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bolla Bendegúz (siófoki kölcsön után Zalaegerszeg), Tóth Bence (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:20

ZTE: 19 éves moldovai tehetséget is beajánlottak a piaci hajrában – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:37

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01
Ezek is érdekelhetik