Debrecen: leukémiás a klub 14 éves labdarúgója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.26. 09:32
A magyar futballtársadalom összefogott Vietorisz Áron, a Debrecen utánpótláskorú labdarúgójának meggyógyítása érdekében. A 14 éves fiút december 27-én diagnosztizáltak leukémiával.

Áron négytagú családja Debrecenben él albérletben egy kis panellakásban. Az édesapja valószínűleg nem tudja megtartani a munkáját, mivel a nap 24 órájában a 14 éves Áron mellett van, ugyanakkor fontos a kisfiúnak megteremteni a steril körülményeket, ami jelentős anyagi megterheléssel jár, így a család segítségre szorul.

Az édesapja a következő levelet juttatta el a DVSC honlapjához:

„Nagyfiunk, Áron december elején megbetegedett, vírusos torokgyulladása lett. Ezt kezelték, de a láz csak nem múlt el, ezért vérvételre küldték. Ott kiderült, hogy alacsony a fehérvérsejtszáma. Ezután kerültünk a hematológiára, ahol vírusfertőzésre gyanakodtak, sűrű kontroll alatt tartották. Állapota nem javult, emiatt csontvelő-biopsziát végeztek december 21-én, ekkor az orvos már sejtette, hogy súlyosabb a probléma. December 27-én megismételték a mintavételt, és sajnos egyértelművé vált, hogy Áron leukémiás, a betegség ALL fajtája alakult ki nála. Aznap el is kezdték kezelni, és azóta is kemoterápián van.

Segítségüket köszönjük a mindennapi kiadások fedezésében, illetve a lakásban egy steril szoba kialakításában.

Köszönettel
Áron és családja!”

Arról, hogy miképpen segíthet, ide kattintva talál információkat.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik