MK: Szanyó Károly szeretne a Debrecennel újra találkozni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 22:38
A Debrecen kedden a Megyeri úton legyőzte a Vasast, és továbbjutott a Magyar Kupában. Így értékeltek a vezetőedzők a mérkőzés után.

A DVSC vezetőedzője, Herczeg András elárulta: nehéz mérkőzésre számított és a Vasas igazolta is jó hírét. Herczeg András elárulta: nehéz mérkőzésre számított és a Vasas igazolta is jó hírét.

„Szinte végig vezettünk, s a Vasas egyenlítését követően a mi akaratunk érvényesült, sikerült is megint betalálnunk. A célunkat elértük, és ez a legfontosabb most számunkra. Vannak hiányzóink, de akik a pályán voltak, azok is jól teljesítettek.”

A Vasas nemrég kinevezett trénere, Szanyó Károly szerint ízelítőt kaptak abból, hogy milyen futballt kell játszaniuk, ha szeretnének az NB I-be kerülni.

„Lehetett érezni, hogy élvonalbeli az ellenfelünk, dinamikus, gyors volt a játéka, de nem voltunk alárendeltek, sőt volt, hogy játékban is föléjük tudtunk kerekedni. Szeretnénk a Debrecennel minél hamarabb találkozni bajnoki mérkőzésen. Nekünk a szombati, Zalaegerszeg elleni és ez a meccs is tökéletes volt arra, hogy megtanuljuk, fejben hogyan kell gyorsabban gondolkodni, egy-két érintővel játszatni.”

MAGYAR KUPA
8. FORDULÓ (FŐTÁBLA, 3. FORDULÓ)
VASAS FC–DEBRECENI VSC 1–2 (0–1)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 400 néző. Vezette: Szőts Gergely (Varga Zsolt, Márkus Tamás)
VASAS:
Bősz – Szivacski, Talabér, Szilágyi Z., Hajdú (Borbély 57.) – Király B., Kovács M. – Hinora, Szatmári (Nagy Z. 84.), Murka (Réty 76.) – Balajti. Vezetőedző: Szanyó Károly
DVSC:
Kosicky – Kinyik, Pávkovics, Mészáros, Barna – Bódi, Jovanovics, Haris, Nagy K. (Szécsi M. 70.) – Takács (Avdijai 58.), Damásdi (Varga K. 58.). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Bódi (0–1)
a 45. , Király B. (1–1) a 61., Jovanovic (1–2) a 72. percben
Kiállítva:
Szilágyi Z. a 92. percben (második sárga lap után)

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Pénzügyőr SE (NB III)–Puskás Akadémia FC 0–6
Szentlőrinc SE (NB III)–Kisvárda 1–4
III. Kerületi TVE (NB III)–Mezőkövesd Zsóry 0–6
Sajóbábony VSE (NB III)–Taksony (NB III) 0–1

Legfrissebb hírek

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
8 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
23 órája

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45

Lengyel győzelem a debreceni salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 20:25

Hétfőn indul a jegyértékesítés a Magyar Kupa döntőjére

Labdarúgó NB I
2025.05.01. 13:55
Ezek is érdekelhetik