MK: Kit akarunk kapni a tizenhat között? A Fradit! – Waltner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.05. 21:06
A Kaposvár az utolsó pillanatokban szerzett góllal kiejtette a címvédő Újpestet a Magyar Kupából. Az 1–0-s győzelmük utáni sajtótájékoztatón Waltner Róbert vezetőedző azt is elárulta, hogy kit akarnak ellenfélnek a következő körben, míg Nebojsa Vignjevics kifejtette a vereség okait.

„Először is gratulálnunk kell a Kaposvárnak a mai győzelemért – mondta Nebojsa Vignevics, az Újpest vezetőedzője. – Habár végig nálunk volt a labda, hiába birtokoltuk, nem volt konkrét ötletünk, határozott elképzelésünk, hogy mit kezdjünk vele, ezért nagy helyzeteink sem voltak. A probléma talán az volt, hogy nem voltak elég agresszívek a játékosok a tizenhatosnál, hogy kialakítsák a helyzeteket. Igaz, a kaposváriak jól védekeztek, de ez ettől független. A végén történt, ami történt, jött egy kontratámadás, megszerezték a gólt, számunkra a legrosszabb időben. A Kaposvár úgy játszott, ahogy számítottunk rá, védekezett, és kontrákra rendezkedett be, és ebből sem volt sok, mi kontrolláltuk a mérkőzést.„Először is gratulálnunk kell a Kaposvárnak a mai győzelemért – mondta Nebojsa Vignevics, az Újpest vezetőedzője. – Habár végig nálunk volt a labda, hiába birtokoltuk, nem volt konkrét ötletünk, határozott elképzelésünk, hogy mit kezdjünk vele, ezért nagy helyzeteink sem voltak. A probléma talán az volt, hogy nem voltak elég agresszívek a játékosok a tizenhatosnál, hogy kialakítsák a helyzeteket. Igaz, a kaposváriak jól védekeztek, de ez ettől független. A végén történt, ami történt, jött egy kontratámadás, megszerezték a gólt, számunkra a legrosszabb időben. A Kaposvár úgy játszott, ahogy számítottunk rá, védekezett, és kontrákra rendezkedett be, és ebből sem volt sok, mi kontrolláltuk a mérkőzést.

Waltner Róbert, a Kaposvár vezetőedzője széles mosollyal érkezett a sajtótájékoztatóra.

„Nagyon büszke vagyok a csapatra, sikerült a legutóbbi kupagyőztest kiverni. Rendkívül elégedett vagyok, mindenki betartotta a taktikai utasítást. Ez óriási dolog a mi életünkben, hogy az NB II-be feljutó csapatként sikerült ilyen szép eredményt elérnünk. A győzelem mellett még kiemelném, hogy játszott hat fiatal játékosunk, és a 2000-es születésű Borbély Ákos fejelte a gólt, neki ez az első meccse volt hazai pályán, s hogy becseréltem, góllal hálálta meg. Örülök, hogy abból az U19-es csapatból, amellyel korábban bajnokok lettünk, most nyolcan is a keretben vannak, pályára is léptek, és jó teljesítményt nyújtottak. Csapatként küzdöttünk, jól védekeztünk, és helyenként a kontratámadásaink is sikeresek voltak, ilyenből született a győztes gól is.”

Feltettük azt a kérdést is Waltner Róbertnek, hogy a tizenhat között kit szeretnének ellenfélnek.

„Örülnék, ha megkapnánk a Fradit! De nyilván bárkit kapunk, megpróbálunk fegyelmezett játékkal szép eredményt elérni. Óriási dolog lenne a Fradi ellen itthon és a Groupama Arénában is pályára lépni. Úgyhogy remélem, megkapjuk a Fradit, ha nem, akkor más ellen próbálunk hasonló szép sikert elérni.”

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik