NB I: Nevetni fogtok, de már az előző este tudtam, hogy... – Gaál
„Benne volt a fejemben, hogy akik előttem rúgtak tizenegyest, ugye Priskin az MTK-nak, Mészáros a Honvédnak, kihagyták – árulta el Gaál. – Most nevetni fogtok, de már péntek este tudtam, hogy büntetőt lövök a Fradi ellen, így már akkor átgondoltam, hová fogom rúgni, nem is akartam rajta változtatni. Szerencsére bejött, remélem innentől minden tizenegyest berúgok.”
A középpályás természetesen arról is beszél videónkban, honnan jött az„isteni sugallat”, illetve bízott-e abban, hogy Rózsa Dániel megfogja Davide Lanzafame büntetőjét. A kapus elmondta, nem tudta, hogy a a fővárosi zöld-fehérek játékosa hová rúgja a labdát, eltervezett valamit, végigcsinálta, s ez sikerre vezetett.
Videónkból az is kiderül, mit szólt ahhoz, hogy Király Gábor szinte őrjöngve örült a kispadnál a védése után, továbbá milyennek érzi a közös munkát Horváth Ferenccel. Emellett Gaál kitér arra, miként éli meg, hogy a Vasas után idén a Haladással kell a kiesés ellen küzdeni.
LABDARÚGÓ NB I14. FORDULÓ
Haladás–Ferencváros 1–0(Gaál B. 52. – 11-esből)
Szombathely,Haladás Stadion,8294néző.Vezette:Farkas Á.
| NOVEMBER 10., SZOMBAT | HELYSZÍN | NÉZŐSZÁM | JÁTÉKVEZETŐ |
| DVTK–DVSC 1–0 | Miskolc, DVTK Stadion | 2553 | Iványi Zoltán |
| MTK–Puskás Akadémia 3–2 | Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion | 1849 | Berke Balázs |
| Kisvárda–Újpest 1–4 | Kisvárda, Várkerti Sporttelep | 2280 | Németh Ádám |
| Paks–Honvéd 0–0 | Paks, Városi Stadion | 1283 | Szőts Gergely |
| Haladás–Ferencváros 1–0 | Szombathely, Haladás Stadion | 8294 | Farkas Ádám |
| NOVEMBER 11., VASÁRNAP | |||
| 15.30:Mezőkövesd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport) | Mezőkövesd, Városi Stadion | Solymosi Péter | |
| TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA | |||
| 1. Ferencvárosi TC | 14 | 9 | 3 | 2 | 27–11 | +16 | 30 |
| 2. Budapest Honvéd | 14 | 8 | 3 | 3 | 18–8 | +10 | 27 |
| 3. MTK Budapest | 14 | 7 | 3 | 4 | 21–20 | +1 | 24 |
| 4. Mol Vidi FC | 12 | 6 | 4 | 2 | 24–12 | +12 | 22 |
| 5. Újpest FC | 13 | 6 | 4 | 3 | 16–10 | +6 | 22 |
| 6. Debreceni VSC | 14 | 5 | 6 | 3 | 20–18 | +2 | 21 |
| 7. Paksi FC | 14 | 5 | 5 | 4 | 19–18 | +1 | 20 |
| 8. Mezőkövesd Zsóry FC | 13 | 5 | 4 | 4 | 21–17 | +4 | 19 |
| 9. Puskás Akadémia FC | 14 | 4 | 2 | 8 | 16–22 | –6 | 14 |
| 10. Diósgyőri VTK | 14 | 2 | 3 | 9 | 11–24 | –13 | 9 |
| 11. Kisvárda | 14 | 2 | 3 | 9 | 13–32 | –19 | 9 |
| 12. Szombathelyi Haladás | 14 | 2 | 2 | 10 | 12–26 | –14 | 8 |








