El: Nem fáztam, mert elég sokan voltak a stadionban – Kovácsik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 22:50
A Mol Vidi 1–0-ra legyőzte Budapesten a PAOK-ot az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. Az NSO Tv stábja a találkozó után Juhász Rolanddal és Kovácsik Ádám kapussal beszélgetett, utóbbinak egyetlen kapura tartó lövést sem kellett hárítania.

Kovácsik Ádám kapus szerint az egész csapat hiba nélkül mozgott a mérkőzésen.

„Mindenki hozzátette a saját maga részét, és ez tényleg egy tökéletesen működő gépezet volt, mert az ellenfélnek gyakorlatilag kapura lövést sem engedélyeztünk. Fantasztikus helyen állunk most, jó pontszámmal, nagyon nagy lehetőség van a kezünkben. Nyomás nincs rajtunk, szenzációs, amit eddig elértünk, ugyanakkor még nem értünk el semmit, mert egyelőre nem jutottunk tovább. Reméljük, hogy sikerülni fog.”

Miután védést nem kellett bemutatnia, arról érdeklődtünk: nem fázott-e a találkozón?

„Köszönöm szépen, nem, mert sokan voltak a stadionban és ilyenkor mindenki melegíti a másikat. A viccet félretéve nagyon sok kirúgásom volt, végig ott voltam fejben, szerintem egy ilyen hangulatú meccsen nem lehet fázni.”

Juhász Roland elismerte: az első félidő kicsit visszafogottra sikerült.

„Viszont a szünet előtt már mást tudtunk a pályán nyújtani, ennek lett az eredménye, hogy helyzeteket is kialakítottunk. A félidőben pont erről beszéltünk, hogy bátrabb játékkal lehet keresnivalónk. Így mentünk bele a második játékrészbe, az első percben rögtön szögletet sikerült kiharcolni, volt tíz-tizenöt olyan percünk, amivel sikerült eldönteni a mérkőzést. Ahogy Görögországban, ma is nagyon okosan és taktikusan játszottunk.”

A csapatkapitány a szurkolókról is ejtett néhány szót.

„Jó volt a végén együtt ünnepelni velük, örülök, hogy telt ház előtt játszhattunk, ez nagyon fontos, főleg annak tudatában, hogy az ellenfélnek milyen tábora van. Örülök, hogy sikerült a szurkolóinkat kiszolgálni. Örömünnep volt az öltözőben is, de a hétvégén már bajnokság van, úgyhogy ezt a sikert a helyén kell kezelni.”

EURÓPA-LIGA

CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
L-CSOPORT
Mol Vidi FC–PAOK (görög) 1–0 (Milanov 50.)
Groupama Aréna, 17 208
néző, V: Palabiyik (török)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A CSOPORT MÁSIK MECCSÉN
BATE Boriszov (fehérorosz)–Chelsea (angol) 0–1
(Giroud 53.)

Boriszov Aréna. V: Dabanovics (montenegrói)

AZ L-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 4
4
6–1 +5 12
2. Mol Vidi FC 4
2
2 3–3 0
6
3. PAOK 4
1
3
4–5 –1
3
4. BATE Boriszov 4
1 3
4–8 –4 3

Legfrissebb hírek

A Real Madrid „lesimázta” a Bayernt, teljes az Euroliga rájátszásmezőnye

Kosárlabda
7 órája

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
22 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
Tegnap, 0:49

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
2025.04.17. 23:55

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Marozsán Fábián majdnem lemaradt róla, hogy nyert – videó

Tenisz
2025.04.17. 21:54

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 08:09
Ezek is érdekelhetik