Békéscsaba: ünnepség keretén belül köszöntik a legendákat

Vágólapra másolva!
2018.11.14. 09:54
Hogyan maradhatott tampon Pásztor József vállában a műtét után? Hogyan ünnepelte Vágási Sándor a Diósgyőr ellen szerzett öt gólját és a sportnapilaptól kapott tízes osztályzatát? Kihez hasonlítaná leginkább a maiak közül önmagát Árgyelán János?

Békéscsabán nem felejtették el a legendákat, a város vezetői, Szarvas Péter polgármesterrel az élen jövő kedden ünnepség keretén belül köszöntik a lila-fehér klub egykori három kiválóságát.

A találkozón Détári Lajos korábbi világválogatott és Kiss László korábbi válogatott játékos is ott lesz, a szervezők pedig meglepetésvendéggel is készülnek. A rendezvényen számos sztorit elevenítenek fel, és levetítik a korábbi futballisták pályafutásának legszebb pillanatait.

A belépés díjtalan, az érdeklődők testközelből hallgathatják a régi izgalmas történeteket.

Legfrissebb hírek

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai bajnoki cím az U15-ösöknél

Utánpótlássport
2025.05.26. 09:02

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Békéscsaba elleni döntetlennel búcsúzott a Tatabánya az NB II-től

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 16:50

Röplabda: győztes géneket örökölt Németh Luca

Utánpótlássport
2025.05.22. 09:05

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Röplabda: a Békéscsaba nyerte az U20-as női országos döntőt

Utánpótlássport
2025.05.19. 14:18

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Hajrában lőtt bombagóllal nyert a Békéscsaba, és megőrizte NB II-es tagságát

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 18:51
Ezek is érdekelhetik