Békéscsaba: Pásztor Józsefék kifulladásig sztoriztak – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 11:04
null
Pásztor József (balra) a mai napig a csabai futball legnagyobb ikonja
A terem zsúfolásig megtelt. Békéscsaba városa három korábbi Előre-legendát ünnepelt: Pásztor József 1978-ban a Népsport osztályzatai alapján az év játékosa volt, Vágási Sándor ugyanabban az évben középső védőből lett csatárként a Diósgyőrnek lőtt mesterötöséért kapott tízes osztályzatot újságunktól, Árgyelán Jánost pedig 25 esztendővel ezelőtt választotta a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége az év legjobb futballistájának.

 

Az egykori csabai játékosokat Détári Lajos korábbi világválogatott és Kiss László 33-szoros válogatott labdarúgó, a Vasas ikonja köszöntötte a helyszínen. Az egész délutánt betöltő beszélgetős műsort Szigeti Csaba és lapunk munkatársa, Borbola Bence vezette, s rengeteg régi sztori került elő. Kiderült, hogy Árgyelán János a fővárosban majd' kiesett a taxiból, amikor megtudta az elismeréséről szóló jó hírt, valamint hogy Pásztor Józsefet a klinikai halál állapotából hozták vissza abban az esztendőben, amikor a legjobb játékos lett.

„Az őszi idény vége felé közeledve megműtöttek egy vállficam miatt. Sajnos az operáció nem úgy sikerült, ahogy az orvosok tervezték, ugyanis a vállamban hagytak egy tampont, amely gyulladást okozott. Beállt a klinikai halál, majdnem ott maradtam... De ilyen az élet, fél évvel később már én lettem az év játékosa” – emlékezett Pásztor József.

Legfrissebb hírek

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 06:43

Hiába a Borsos-tripla, a négy gólt szerző Vasas legyőzte a Békéscsabát

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 21:55

NS-kerekasztal: A mostani Ludogorec mintha halványabb lenne a hat évvel ezelőttinél – Hajdú B. István

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 13:35

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:57

Ezt mondta Détári Lajos arról, hogy újra vb-döntőbe juthatunk-e

Magyar válogatott
2025.07.30. 19:35
Ezek is érdekelhetik