U17: „Marco Rossi megemlített? Ezt nem tudom feldolgozni...”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.04. 10:18
A Románia elleni, gól nélküli döntetlen után győzelemmel folytatta az U17-es Eb-selejtezőt a magyar válogatott: a mieink Telkiben 3–0-ra megverték Litvániát. A találkozón ott volt Marco Rossi szövetségi kapitány is, akivel az NSO Tv stábja beszélgetett. Az olasz szakember három fiatalt is kiemelt, köztük az első gól szerzőjét, Komáromi Györgyöt, akivel mi közöltük a hírt...

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a jobbik csapat nyert a mérkőzésen.

„Az ellenfél szinte csak védekezett. Felesleges kockázatot mégsem vállaltak a srácok, nagyon intelligensen, türelmesen játszottak. Keresték a megfelelő pillanatot és területet. Szerintem maximálisan megérdemelték a győzelmet. Persze, meg kell nézni majd a csapatot egy kicsivel komplikáltabb mérkőzésen is, de láttam benne nagyon érdekes fiatalokat a jövőre nézve.″

Kérésünkre három játékost név szerint is megemlített: Bekker Rolandot, Németh Andrást és Komáromi Györgyöt, utóbbi tőlünk tudta meg a hírt – a reakcióját a videóban érdemes megnézni.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
21 órája

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
2025.09.30. 23:45

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Rossi elmondta, Szoboszlaiból nem lesz csatár; Nagy Ádám még visszatérhet

Magyar válogatott
2025.09.30. 13:30

Marco Rossi újra behívta Balogh Botondot, Dárdai Bence és Szalai Gábor kimaradt

Magyar válogatott
2025.09.30. 12:46
Ezek is érdekelhetik