MLSZ: szektorbezárásra büntették a DVTK-t

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 19:47
null
A DVTK szurkolói nem bírtak magukkal a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden szektorbezárásra büntette a DVTK-t.

 

Az MLSZ honlapján közzétett határozat szerint a diósgyőri klub a szurkolóinak a Puskás Akadémia elleni találkozó utáni rasszista megnyilvánulása, tárgyak bedobálása és a mérkőzés játékvezetőjével szembeni obszcén kifejezés használata miatt kénytelen bűnhődni. A következő hazai bajnoki mérkőzésén – a miskolciak két idegenbeli fellépést követően az 5. fordulóban a Haladást fogadják – a G- és a H-szektort le kell zárnia.

A felcsúti együttesből a DVTK ellen kiállított Molnár Gábornak a következő bajnokit kell kihagynia, míg a szakmai stábból Vincze Richárd két találkozóra szóló eltiltást kapott, mert „a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott”.

A hazai szövetség a határozatban kitért Priskin Tamásra is, akinek négy meccsre szóló eltiltását változatlanul fenntartja. Mint ismert, a Ferencváros kölcsönjátékosa az első mérkőzésén futballozott tíz napja a Haladásban, és a Honvéd elleni bajnoki 81. percében Batik Bence arcon ütéséért a játékvezető kiállította. A szombathelyi klub fellebbezett az ítélet ellen, mert aránytalanul soknak tartotta a négymérkőzéses eltiltást.

Legfrissebb hírek

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A magyar futball érdeke – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik