NB I: Mezőkövesden folytatja a Balmaz alapembere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 16:09
null
Vajda Sándor Mezőkövesden folytatja a pályafutását (Fotó: mezokovesdzsory.hu)
Kétéves szerződést kötött a Mezőkövesd labdarúgócsapatával az NB I-ből kieső Balmazújvárostól távozó Vajda Sándor.

A 26 éves középpályás a Balmaz meghatározó játékosa volt az előző szezonban,32 mérkőzésen lépett pályára, négy gólt szerzett és 11 gólpasszt adott.

„Nagy örömmel szerződöm Mezőkövesdre – idézi a Kövesd honlapja Vajda Sándort. Több klub is megkeresett a szezon utolsó mérkőzése után, közülük minden szempontból a Mezőkövesd ajánlata volt a legjobb és legkorrektebb, s itt nem elsősorban az anyagi dolgokra gondolok. Szakmailag is nagyon jó helyre kerültem, hiszen tavasszal a klub remekül teljesített. Elsősorban a középpálya jobb oldalán szoktam játszani, ballábas labdarúgóként nagyon szeretem ezt a posztot.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Vajda Sándor (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV, ?), Murai Márk (Kazincbarcika, ?), Peter Sulek (szlovák, MFK Karviná – Csehország, ?),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bognár István (lejár a szerződése, MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
11 órája

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35
Ezek is érdekelhetik