MTK: hazahoznák a válogatott légióst; Bognár is képben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.03. 14:49
null
Az MTK hazahozná Pintér Ádámot
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint több kiszemeltjével is előrehaladott tárgyalásokat folytat az NB II-ből feljutó MTK labdarúgócsapata, és hétfőn várhatóan be is jelentik a második nyári szerzeményt.

Az NB II-ből bajnokként feljutó MTK labdarúgócsapata már hetekkel ezelőtt bejelentette első nyári szerzeményét, az ukrán válogatott védőt, Jevhen Szelint.

Hétfőn pedig a következő új igazolást is hírül adhatják, méghozzá a Honvédtól szerződése lejártával távozó, a tavalyi kispesti bajnoki címben fontos szerepet játszó nigériai jobbhátvéd, Patrick Ikenne-King személyében.

Ugyanakkor a Nemzeti Sport Online értesülései szerint további kiszemeltekkel folytat előrehaladott tárgyalásokat a klub. Így például a 29-szeres válogatott Pintér Ádámmal, aki 2010-ben az MTK-tól ment a spanyol Zaragozához. A védőként és középpályásként is bevethető 29 éves játékos ebben a szezonban csak tíz meccsen játszott a német másodosztályú Greuther Fürthben, melynél a hónap végén lejár a szerződése.

Rajta kívül a hírek szerint három középpályás, Bognár István (Mezőkövesd), Manjrekar James (Vasas) és Sigér Dávid (Balmazújváros) is képben van az MTK-nál, valamint már biztos, hogy visszatér a csapathoz a Haladásnak kölcsönadott brazil Myke Bouard Ramos.

Továbbá a héten teszteltek egy izraeli védőt, Jarin Hasszant, akiről még nem döntött Feczkó Tamás vezetőedző, és úgy tudjuk, hogy egy ukrán kapus is próbajátékra érkezett a napokban.

Az MTK ma Siófokon fejezi be az NB II-es szezont.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MTK-NÁL
Érkezők: Jevhen Szelin (ukrán, Aszterasz Tripolisz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Myke Bouard Ramos
(brazil, Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bognár István (Mezőkövesd), Jarin Hasszan (izraeli, Hapoel Petah-Tikva – Izrael, próbajáték), Patrick Ikenne-King (Bp. Honvéd), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország), Manjrekar James (Vasas), Sigér Dávid (Balmazújváros)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vogyicska Bálint (Vasas, ?)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Khaly Thiam
(szenegáli, Levszki Szófia – Bulkgária, kölcsön után végleg)

NB II
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ

17.00: Budafoki MTE–Budaörs
17.00: ZTE–Mosonmagyaróvár (Tv: M4 Sport)
17.00: Kisvárda–Sopron
17.00: Siófok–MTK
17.00: Csákvár–Szeged 2011
17.00: Cegléd–Kazincbarcika
17.00: Békéscsaba–Soroksár
17.00: Vác–Dorog
17.00: Szolnok–Nyíregyháza Spartacus
17.00: ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 37 26 4 7 88–43 +45 82
2. Kisvárda 37 21 9 7 65–40 +25 72
3. Békéscsaba Előre 37 19 8 10 64–40 +24 65
4. Budaörs 37 16 12 9 66–50 +16 60
5. Nyíregyháza Spartacus FC 37 16 12 9 54–39 +15 60
6. ETO FC Győr 37 17 7 13 54–50 +4 58
7. Gyirmót FC Győr 37 15 11 11 55–45 +10 56
8. Soroksár SC 37 14 11 12 45–41 +4 53
9. Ceglédi VSE 37 13 10 14 40–48 –8 49
10. Vác FC 37 12 12 13 41–38 +3 48
11. Dorogi FC 37 11 13 13 45–46 –1 46
12. Budafoki MTE 37 12 9 16 40–52 –12 45
13. Mosonmagyaróvár 37 10 15 12 38–41 –3 45
14. Kazincbarcika 37 12 8 17 38–54 –16 44
15. FC Csákvár 37 12 8 17 47–65 –18 44
16. BFC Siófok 37 11 9 17 39–45 –6 42
17. ZTE FC 37 11 8 18 41–58 –17 41
18. Szeged 2011 37 8 17 12 30–37 –7 41
19. Szolnoki MÁV FC 37 11 6 20 37–58 –21 39
20. Soproni VSE 37 3 11 23 31–68 –37 20

 

 

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik