Mezőkövesd: a balhátvéd nem hosszabbít, távozik – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.06.15. 08:01
Elhagyja a labdarúgó NB I legutóbbi kiírásában 9. helyen végző Mezőkövesdet Gohér Gergő.

A 31. születésnapját szombaton ünneplő balhátvéd 2016 nyarán a másodosztályú Soroksártól igazolt a Kövesdhez. Első idényében alapembernek számított, a 2017–2018-as szezonban viszont sérülések hátráltatták, csupán négy bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz.

A Mezőkövesd honlapján az áll, a játékos és a klub közösen döntött arról, hogy nem hosszabbítják meg Gohér június végén lejáró szerződését.

„Két nagyon szép évet követően távozom Mezőkövesdről. Június harmincadikán lejár a klubbal kötött szerződésem, és a vezetőkkel történt beszélgetések után kölcsönösen úgy döntöttünk, hogy egy másik klubban folytatom nyártól a pályafutásomat. Tudom és érzem, hogy több van bennem, és ezt egy új klubban több játéklehetőség mellett szeretném kihozni magamból. Nagyon szép emlékekkel távozom Mezőkövesdről, bármikor örömmel térek vissza a városba. Köszönöm a szurkolók támogatását, és egyben sok sikert kívánok a csapatnak a következő szezonra” – idézi a kövesdiek honlapja a korábban többek között a DVTK-ban, a Honvédban és a Puskás Akadémiában is futballozó védőt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Nagy Richárd (Vác FC), Szappanos Péter (ZTE FC), Vajda Sándor (Balmazújváros)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV, ?), Murai Márk (Kazincbarcika, ?), Peter Sulek (szlovák, MFK Karviná – Csehország, ?),
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (MTK Budapest), Gohér Gergő (lejár a szerződése, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
17 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
18 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19

Fehérvár: a válogatott védővel folynak a tárgyalások a szerződésbontásról

Labdarúgó NB II
2025.08.09. 14:19
Ezek is érdekelhetik