Honvéd: fél millió euró jöhet Eppelért, Vadócz is érkezhet

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 09:56
null
A kazah sajtó is arról ír, hogy Eppel hamarosan szerződést köt a Kajrat Almaitval
Miközben továbbra is kérdésesnek tűnik, hogy Davide Lanzafame és Eppel Márton marad-e a következő szezonra a is a Honvéd labdarúgócsapatánál, egyre több kiszemeltről hallani, köztük olyanokról is, akik már játszottak a Honvédban.

 

A Honvéd csatára, Davide Lanzafame kihagyta a Partizan Beograd elleni felkészülési mérkőzést – is. Az olasz támadó múlt szerdán a kínai Szuning ellen sem lépett pályára, akkor kisebb sérülés akadályozta meg ebben, ám a hétfői „hiányzásnak” más oka lehet. Alighanem az, hogy a gólkirály távozik Kispestről. Mérget azért nem lehet venni a búcsúra, mert George F. Hemingway nyilván megkéri a még egy évig szerződéssel rendelkező gólkirály árát. Korábban itthonról a Videoton és a Ferencváros érdeklődését jeleztük, de úgy tudjuk, külföldről is keresték.

Akárcsak Eppel Mártont. A kazah Kajrat Almati kerete rövidesen bővülhet is a Honvéd válogatott csatárával. Amint arról elsőként beszámoltunk beszámoltunk, Eppel Márton orvosi vizsgálatra utazott az Elek Ákost is foglalkoztató kazah csapathoz, és miután kazah sajtóhírek szerint már át is ment a teszteken, várhatóan hamarosan szerződést is köt, ugyanis az inform.kz szerint a szerződéskötés részleteiről már azelőtt megszületett az egyezség, hogy Eppel megérkezett volna Kazahsztánba.

Információink szerint ekkor több mint félmillió euró érkezne a kispestiek számlájára, amiből már futná új futballistákra.

A Kispesten már korábban megforduló Alekszandar Ignjatovics éppenséggel ingyen jönne: a szabadon igazolható szerb védő visszatérésére jó esély van, mint ahogy az is benne van a pakliban, hogy Borisz Zsivanovics is újra piros-fekete szerelést ölt.

Sőt, ha minden jól alakul, Vadócz Krisztián is játszhat megint a Honvédban, ámbár információnk szerint egyelőre csupán arról van szó, hogy rövid távra érvényes szerződést kötnének a középpályással, aki egy-két évig még külföldön képzeli el a jövőjét – a megállapodást addig szólhat, amíg nem talál magának csapatot.

Továbbá korábban már jeleztük, hogy a Balmazújvárosból a grúz csatár, Bacsana Arabuli és a szerb szélső Nemanja Andrics iránt is érdeklődik a Honvéd.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Göblyös Dániel (Dorog, ?),Kovács Dániel (Dorog, ?), Raul-Ioan Palmes (román, Kazincbarcika, ?), Vajda Dániel (Dorog, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Aleszandr Ignjatovics (szerb, Szloboda Tuzla – Bosznia-Hercegovina), Nemanja Andrics (szerb, Balmazújváros), Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Igor Csukovics (montenegrói, FC Kamza – Albánia), Lippai Tibor (Hajdúböszörmény), Borisz Zsivanovics (szerb-magyar, Szeged 2011), Guttiner Heider Fernando (brazil, Csornomorec Odessza – Ukrajna, próbajáték), Silvio Rodrigues Pereira (brazil, Csornomorec Odessza – Ukrajna, próbajáték),
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése, szabadon igazolható), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Tomás Kosút (szlovák), Davide Lanzafame (olasz, Videoton)

 

Legfrissebb hírek

Nincs már hibátlan csapat a mezőnyben: az Ajka elvette a Honvéd veretlenségét

Labdarúgó NB II
11 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01
Ezek is érdekelhetik