Futsal NB I: a játékos-edző gólt lőtt, bent maradt a Fradi – egyelőre

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 22:56
A Ferencváros hosszabbítás után ismét legyőzte a Bőnyt a futsal NB I-ben a kilencedik helyért rendezett csata harmadik mérkőzésén, így 2–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, de a bennmaradáshoz még felül kell múlnia a Csömört is, amelytől a Magyar Kupában kikapott.

A párharc első meccsét hazai pályán 1–0-ra elveszítő Fradi a második találkozót kétgólos hátrányból felállva, hosszabbítás után nyerte meg Győrben (4–3). A harmadik mérkőzés első félidejében a Bőny kétszer is megszerezte a vezetést, ám a zöld-fehérek Keresztury Márton találataival mindkétszer egyenlítettek.a második találkozót kétgólos hátrányból felállva, hosszabbítás után nyerte meg Győrben (4–3). A harmadik mérkőzés első félidejében a Bőny kétszer is megszerezte a vezetést, ám a zöld-fehérek Keresztury Márton találataival mindkétszer egyenlítettek.

A gól nélküli második játékrész után következett a hosszabbítás, amelyben már csak az FTC talált be: a 42. percben a játékos-edző Tony Safar volt eredményes.

A Ferencváros így 3–2-re megnyerte az összecsapást és megszerezte a kilencedik helyet – míg a Bőny kiesett az NB I-ből –, de a bennmaradáshoz az osztályozón még felül kell múlnia a Csömört is, amely 3–2-es összesítéssel elveszítette az NB II aranycsatáját a BME ellen.

FUTSAL
NB I
A 9. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Ferencváros–Bőny 3–2
(2–2, 2–2, 3–2) – hosszabbítás után
G:
Keresztury (13., 20.), Safar (42.), ill. Bogyó (4.), Bieder (19.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc végeredménye: 2–1 a Ferencváros javára

Legfrissebb hírek

A magyar futsalválogatott másodszor is legyőzte Costa Ricát

Magyar válogatott
2025.10.20. 07:21

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

A magyar futsalválogatott Costa Ricában nyert

Magyar válogatott
2025.10.18. 08:08

Az Újpest elvette a Nyíregyháza veretlenségét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.10.10. 21:56

Futsal NB I: nem bírt otthon a Berettyó az újonccal

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 21:04

A Nyíregyháza kiütötte az előző idény döntősét; továbbra is hibátlan a címvédő

Labdarúgó NB I
2025.10.06. 22:13

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 22:46

Futball bel- és külháborúk – Csinta Samu publicisztikája

Magyar válogatott
2025.09.26. 23:18
Ezek is érdekelhetik