MK: csodás gyógyulás? Henty színészkedése sárgát ért – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.09. 11:27
Nem mindennapi jelenet játszódott le a DVSC–Puskás Akadémia (2–0) labdarúgó Magyar Kupa-elődöntő első félidejében. A felcsútiak légiósa, Ezekiel Henty egy párharcot követően nagyot ordítva terült el a földön az alapvonalnál. Eddig még semmi extra, de ami ezután következett…

Henty egy darabig még fájdalmas arccal élvezte a debreceni gyepszőnyeg kényelmét, majd amikor látta, hogy a Puskás Akadémia visszaszerzi az általa elveszített labdát és kontrát indít, csodával határos hirtelen meggyógyult, és már kérte is a labdát. Iványi Zoltán játékvezető nem díjazta a színészkedést, felmutatta a sárga lapot a szimuláló légiósnak.

Idekívánkozik a meccs utáni sajtótájékoztató egyik pillanata, amikorPintér az újságírói kérdésre elmondta,„hisztisnek” tartja-ea játékosát.

„Nem, nem tartom annak. Nagyon jó fizikumú labdarúgó, aki rendkívül jól és szabályosan áll be a labdáknak, és nem biztos, hogy mindig megkapja azt a faultot, amit kellene. Minden játékos, aki úgy érzi, hogy igazságtalanok vele szemben, próbál emiatt szólni.Nagyon jó embernek tartom, nagyon jó játékosnak, ilyen játékosokból kellene minél több Magyarországon.”

A mérkőzést ugyan elveszítette a Puskás Akadémia, de a párharcot megnyerte, így bejutott a Magyar Kupa fináléjába. Ellenfelet szerdán kap: a Balmazújváros vagy az Újpest küzdhet meg Pintér Attila legénységével.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Debreceni VSC–Puskás Akadémia FC 2–0
(1–0)
Debrecen,Nagyerdei Stadion,855néző.V:Iványi
Debrecen:Kosicky – Filip (Bereczki, 82.), Mészáros N., Szatmári, Barna – Jovanovic, Kusnyír (Sós B., 63.), Tőzsér, Varga K. – Tisza (Mengolo, 73.), Takács T.Vezetőedző:Herczeg András
PAFC:Hegedüs – Osváth, Poór, Spandler, Hegedűs J., Trajkovski – Márkvárt, Madarász (Perosevic, a szünetben), Balogh B. – Radó (Szakály P., 58.), Henty (U. Diallo, 82.).Vezetőedző:Pintér Attila
Gólszerző:Tisza (38.), Takács T. (50.)
Továbbjutott:aPuskás Akadémia, 4–2-esösszesítéssel

A MÁSIK ELŐDÖNTŐ
MÁJUS 9., SZERDA

20.00:
Balmazújváros–Újpest (Tv:M4 Sport)
Az első mérkőzés eredménye: 2–1 az Újpest javára

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
21 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09
Ezek is érdekelhetik