PAFC: az FTC korábbi támadója hét hónap után visszatérhet

Vágólapra másolva!
2018.03.07. 10:42
Hosszú kihagyás után szombaton visszatérhet a pályára Radó András, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia támadója.

A 24 éves futballistának augusztus 5-én, a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen eltört a bokája, s bár január óta csapattársaival készül, tétmeccsen már több mint hét hónapja nem kapott szerepet.augusztus 5-én, a Budapest Honvéd elleni mérkőzésen eltört a bokája, s bár január óta csapattársaival készül, tétmeccsen már több mint hét hónapja nem kapott szerepet.

„Hosszú sérülésből tértem vissza, de mostanra játékra alkalmas állapotba kerültem. Remélem, pályára léphetek a hétvégén” – mondta a PAFC hivatalos honlapjának Radó, aki tavaly nyáron a Ferencvárostól szerződött Felcsútra.

A Puskás Akadémia szombaton a Pakshoz látogat az NB I 22. fordulójában. A mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
7 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
16 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17
Ezek is érdekelhetik