Horváth Ferenc: A pénzt elviheti az asszony, de az élmény megmarad

– A szombati, Paks elleni döntetlen után említette, hogy a legutóbbi tizennégy tétmeccséből csupán egyet veszített el csapata. Utánanéztem, a Manchester City vagy a Napoli sem dicsekedhet hasonló mutatóval.

– Tényleg?! – hökkent meg Horváth Ferenc, a Balmazújváros vezetőedzője. – Eddig is büszkék voltunk a sorozatunkra, de most már még büszkébbek vagyunk.

– Az FC Barcelona és a Bayern München viszont messze a Balmaz előtt jár.
– Egye fene! A mi szereplésünkben az a szép, hogy kiscsapatként tartunk ott, ahol. Egyedül azt fájlalom, hogy többször értünk el döntetlent, mint ahányszor nyertünk. Ettől függetlenül amondó vagyok, a mi szintünkön dicséretes ez a teljesítmény.

– Minek tudja be, hogy erről beszélhetünk?
– Elsősorban az egységnek. Másodsorban… Másodsorban is az egységnek. Nálunk nincsenek kimagasló képességű futballisták, amit elérünk, együtt érjük el.

– Ennyi elegendő a sikerhez?
– A siker szóval azért óvatosan bánnék, mert jó sorozat ide vagy oda, a tizedik helyen állunk – két pontra a kiesést jelentő tizenegyediktől. Eddig is nehéz dolgunk volt, a folytatásban is az lesz. Ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy ritkán találunk legyőzőre. Jó is, hogy van mibe kapaszkodnunk, mert a következő négy bajnoki mérkőzésünket a Ferencváros, a Videoton, a Vasas és a Honvéd ellen vívjuk. Na, ha a kispesti találkozó után is azt boncolgathatnánk, miért kaptunk ki olyan régen, az már óriási csoda lenne. Az meg kisebbfajta, ha ez a csapat elkerülné a kiesést.

– Miért?
– Mert a miénknél sokkal, sőt úgy is fogalmazhatnék, aránytalanul jobb feltételekkel büszkélkedő klubok vannak az NB I-ben. Hogy csak két példát mondjak: a felkészülés során nem tudtunk edzőtáborba menni, és nem tudtunk annyi játékost átigazolni, ahányat szerettünk volna.

– Nem is bízik a bennmaradásban?
– Már hogyne bíznék benne! Mi több, biztos vagyok benne!

– A játékosok is?
– Ők ugyanúgy gondolkodnak, mint én.

– Meglehet, ha túl sok labdarúgót szerződtetnek a télen, megbomlott volna az egység.
– Ebben lehet valami. Volt olyan játékos, akit kinéztünk, a tudása alapján alighanem erősítést is jelentett volna, végül mégsem került hozzánk, mert úgy ítéltük meg, hogy nem illene ide. A legnagyobb kincsünk – nem győzöm hangsúlyozni – az egység, mindennél jobban vigyázunk rá. A szakmai stáb hisz a futballistákban, ők hisznek a stábban, ezért is működik a dolog.

– Az edzőtáborra visszatérve: szívesen elutazott volna valahová?
– Voltunk mi Pesten edzőmeccset játszani, de annál távolabb is mentünk volna. Hat hétig a hazai télben készülni kissé egysíkú volt. Amikor repkednek a mínuszok, nem állíthatod meg folyton az edzést, hogy elmagyarázd a futballistáknak, mikor mit kell tenniük. A fagyban sok mindent lehet csinálni, de taktikázni nem. Az alapozás egyhangúsága miatt a végén már olyat éreztem az öltözőben, amit korábban még soha: feszültséget. Féltem attól, hogy ennek a nyitányon megisszuk a levét, de Debrecenben parádésan reagált minderre a csapat. Noha vakon hiszek a fiúkban, a kettő-nullás győzelmet eredményező remek játékukkal valamelyest még engem is megleptek.

– A téli szerzemények egyike, Rudolf Gergely a Loki otthonában éppúgy csere volt, mint legutóbb a Paks ellen, holott februárban azt nyilatkozta róla, hogy „…itt még nem volt ilyen játékos.”
– Ezt természetesen tartom. Jóllehet, őt sem akarom kiemelni. Majd ha szerez tíz gólt, akkor. Egy csatár nálam egyébként is ott kezdődik, ha tíz gól felett zár. Addig nem is csatár, csak támadó… „Rudi” becsületére váljon, hogy pillanatok alatt beállt a sorba, láthatóan jól érzi magát. Hogy eddig csereként számoltam vele, semmi másnak nem tulajdonítható, mint hogy még nincs megfelelő erőnléti állapotban. A másodosztályból érkezett, van némi lemaradása, fel kell építenünk. Neki nincs problémája ezzel, amit a két debreceni gólpassza is jelez. Az első ráadásul szenzációs volt – ezért ő a „Rudi”. Olyasmit tud a futballból, amivel meccseket dönthet el.

– Versenyben vannak a Magyar Kupában is, sőt klubtörténelmet írtak azzal, hogy bejutottak a legjobb nyolc közé. Nem tart attól, hogy a kettős terhelés a bajnokság rovására megy?
– Sokan támadnak azzal, miért erőltetem a Magyar Kupában való jó szereplést. Főleg akkor, amikor ebben a sorozatban egyetlen csapat jár jól, amelyik megnyeri. Ez kétségkívül igaz, én azonban nem adom fel egy másodpercre sem, nem állítok ki B-csapatot, mégpedig azért nem, mert ez egy olyan év, amelyben a srácoknak élményeket kell szerezniük. A legtöbben először játszanak az élvonalban, és bár remélem, hogy erre még sokáig lesz módjuk, biztosak egyelőre nem lehetnek abban, hogy ez a következő idényben is megadatik nekik. Ennélfogva az idén nem pénzt, hanem élményt kell gyűjteniük. A pénzt bármikor el lehet költeni, ha elválik az ember, még az asszony is elviheti, ám az élmény örökre megmarad. Ezért legyen szó a bajnokságról vagy a Magyar Kupáról, amíg megyünk, addig maximumon pörgünk. Hogy aztán ez mire lesz elegendő, azt legkésőbb június másodikán meglátjuk.

– Elhódítják a kupát, ám az NB I-ből kiesnek – ha valaki ezt a napokban felajánlaná önnek, aláírná?
– Most hozzam nehéz helyzetbe a Magyar Labdarúgó-szövetséget? Hiszen NB II-es csapat nem alkalmazhat légióst, a nemzetközi kupában rajthoz álló együttes viszont igen. Ránk vajon melyik szabály vonatkozna? Komolyra fordítva: inkább maradjunk bent, a Magyar Kupát meg nyerje meg más. Ez MLSZ-barát megoldás lenne, nem?

– A Balmazújváros edzőjeként ön is gazdagodik élményekkel?
– Hogy gazdagodom-e? Elárulok magának valamit. Amióta itt dolgozom, visszatért a hajdanán a futballba vetett, idővel elszálló hitem. Tiszta szívű, őszinte emberek vesznek körül. Nem tudok olyat kérni a futballistáktól, amit ne hajtanának végre zokszó nélkül. Egyetlen olyan edzés nem volt, amit meg kellett volna szakítani azért, mert gond lett volna a fegyelemmel. Elképesztő a fiúk hozzáállása. Az elmúlt hónapok során a kollégáimmal együtt talán mi is hozzátettük ehhez a magunkét, de élmény minden nap, amit velük tölthetek. Olyan seregem van, hogy ha háborúba mennénk, és ne adj' isten, elveszítenénk, akkor is állva halnánk meg.

– Szép befejezése ez az interjúnak.
– Számunkra van ennél szebb is: éljünk tovább állva!