Felkészülés: a Paks az utolsó percben kapott gólt

Vágólapra másolva!
2018.02.05. 15:20
Nem bírt egymással a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks és a szlovák élvonalbeli Podbrezová felkészülési mérkőzésen (2–2) a törökországi Belekben.

A paksifc.hu beszámolója szerint a zólyombrézói csapat szerezte meg a vezetést a találkozó 13. percében, Báló Tamás a 44. percben egyenlített: a Simon Andrással való kényszerítő után laposan lőtt a bal alsóba. A fordulás után Hajdú Ádám 16 méterről lőtt szintén a bal alsóba, de a szlovák élvonalbeli együttes a 90. percben egyenlített.

„Ezt a mérkőzést meg kellett volna nyernünk, hiszen az utolsó percben kaptuk az egyenlítő gólt. Sokkal több helyzetünk volt, mint ellenfelünknek, és bár az eredmény talán nem ezt bizonyítja, a mutatott játékunk bizakodásra ad okot” – értékelte a találkozót Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Paks–Podbrezová (szlovák) 2–2
(1–1)
PAKS: Molnár P. – Vági, Zachán, Fejes, Báló – Nagy R., Hajdú, Kecskés – Simon M., Simon András, Szakály D.
Az 58. perctől: Molnár P. – Kulcsár, Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Nikházi, Berdó, Simon Ádám, Bertus – Hahn, Haraszti
G: Báló (44.), Hajdú (53.)
Forrás: paksifc.hu

A PAKS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 10. (első edzés)
Edzőtábor: január 22–29. Telki; február 3–14., Törökország
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20.: Diósd: Budaörs–Paks 2–1 (Bertus)
Január 24., Telki: Paks–FC Ajka 1–0 (Jelena)
Január 26., Telki: Paks–Ceglédi VSE 1–1 (Szabó J.)
Január 31.: Paks–Soroksár 1–0 (Szakály D.)
Február 5., Belek: Paks–Zeleziarne Podbrezová (Zólyombrézó, szlovákiai) 2–2 (Báló, Hajdú)
Február 7., Belek: Paks–Vorszkla Poltava (ukrán)
Február 10., Belek: Paks–Vejle Boldklub (dán)
Február 13., Belek: Paks–Olimpik Doneck (ukrán)

Legfrissebb hírek

Vécsei Bálint: Ez az idény hozhatja vissza a formámat

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 10:00

Felkészülés: a Mezőkövesd és a Budafok is simán nyert, a Szeged és a Soroksár gólt sem kapott

Labdarúgó NB II
2025.02.02. 22:00

Jól sikerült a Vasas főpróbája

Labdarúgó NB II
2025.02.01. 23:06

A Csákvár és a Szentlőrinc lejátszotta utolsó téli felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB II
2025.01.31. 21:02

Nagyon furcsán ért véget a Kisvárda felkészülési meccse – videó

Labdarúgó NB II
2025.01.30. 12:15

Továbbra is kevés a gól Újpesten, míg Pakson sok a csatár és sok a gól

Labdarúgó NB I
2025.01.30. 11:32

Idén olimpiai számokban szeretne versenyezni a kenus Fejes Dániel

Kajak-kenu
2025.01.27. 19:32

Rendeződni látszanak az anyagi gondok Komáromban

Minden más foci
2025.01.26. 11:43
Ezek is érdekelhetik