Újpest: szerződtették a bosnyák védőt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.01.24. 12:19
Az Újpest FC hivatalos honlapján jelentette be a bosnyák Dzenan Burekovic szerződtetését, akinek lehetséges érkezését szerb sajtóhírek alapján már múlt héten előre jeleztük.

A 22 éves bosnyák Burekovic az újvidéki együttestől, a szerb élvonalban szereplő FK Vojvodinától érkezett Újpestre. Az ősszel kevés lehetőséget kapott, és közös megegyezéssel szakított a klubbal, így ingyen jöhetett Magyarországra.

Posztját tekintve balhátvéd, ám védekező középpályásként is bevethető. Karrierjét a bosnyák Celik Zenicában kezdte, korábban tagja volt a bosnyák U-válogatott keretének.

„Budapest gyönyörű város, és a lila-fehér stadion is nagyon tetszik – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak Dzenan Burekovic.Sok jó információt kaptam a klubról, így ez megkönnyítette a döntésemet. Tudom, hogy nagy múltú csapathoz érkeztem, így mindennap mindent beleadok, hogy az együttest győzelmekhez segítsem, és a kiváló szurkolóknak sok boldogságot szerezzek.Jó állapotban érzem magam, kész vagyok bizonyítani.”

Arról nem számolt be az Újpest, hogy az első téli új szerzemény mennyi időre kötelezte el magát.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Dzenan Burekovic (bosnyák, FK Vojvodina – Szerbia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Janis Ikaunieks (Metz – Franciaország, legutóbb FK Liepaja – Lettország, kölcsönben)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik