PAFC: szlovén bajnok jobbhátvéd érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 13:23
null
Denis Klinar a Puskás Akadémiában folytatja (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján tudatta, hogy szerződtette Denis Klinart. A 25 éves jobbhátvéd a szlovén élvonalbeli Olimpija Ljubljanától érkezett, két évre írt alá.

 

A háromszoros szlovén U21-es válogatott játékos a Rudar Velenjében nevelkedett, 2015 nyarán lett az Olimpija Ljubljana futballistája. Rögtön első szezonjában bajnoki címet ünnepelhetett a fővárosi csapattal, amelyet követően a Bajnokok Ligája-selejtezőjében játszhattak. Klinar a Trencin ellen elveszített párharcban mindkét meccsen végig a pályán volt, az idegenben 3–2-re megnyert találkozón gólt is szerzett (odahaza viszont 4–3-ra kikaptak).

Az elmúlt két és fél évben 63 tétmérkőzésen lépett pályára (több mint ötezer percet játszott) az Olimpija színeiben, két gól és három gólpassz fűződött a nevéhez.

„Több Magyarországon futballozó játékossal is beszéltem, dicsérték az NB I-et, amely évről évre egyre színvonalasabb – megkockáztatom, erősebb a szlovén bajnokságnál. Soha nem játszottam még külföldön, és szeretem a kihívásokat, ezért döntöttem úgy, hogy a Puskás Akadémiához szerződöm. Nagyon örülök, hogy itt lehetek” – idézi a pfla.hu Denis Klinart.

A 25 éves futballistának 2019 nyaráig volt érvényes szerződése szlovén klubjával.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Denis Klinar
(szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Gonzalo Vega (uruguayi, CA River Plate – Uruguay)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Stipe Bacelic-Grgic
(horvát, Mezőkövesd), Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Legfrissebb hírek

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
4 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
13 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:37

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19
Ezek is érdekelhetik