FTC: Sem Paintsilt, sem az orvost nem értük el – Orosz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.14. 07:48
A Ferencváros vezérigazgatója, Orosz Pál ismét megszólalt a ghánai középpályás, Joseph Paintsil ügyében, akinek a szerződése értemében már meg kellett volna kezdenie a felkészülést az NB I listavezetőjénél, miközben Belgiumban egyre több hír lát napvilágot arról, hogy a Genkhez igazol. A sportvezető a Tv2 Tények című műsorában beszélt az ügyről.

„Az biztos, hogy határozott idejű munkaszerződés köti Joseph Paintsilt a Ferencvároshoz, ennek alapján már itt kellene lennie és edzenie a többiekkel – nyilatkozta Orosz Pál a Tv2-nek. – Sajnálatos módon ez eddig nem történt meg, először az volt, hogy késik, vártuk a repülőtéren, majd pedig kaptunk egy ghánai kórházból egy jelentést, hogy sajnos maláriás. Malária elleni gyógyszereket kap, otthon kell sokat pihennie. A játékost nem tudtuk elérni. Az orvosaink hívták a kórházat, azt az orvost, aki aláírta azt a jelentést, ami a birtokunkban van. Sajnálatos módon nem tudták elérni: azt az ígéretet kaptuk – ez lassan 24 órája volt –, hogy egy órán belül jelentkeznek, de ez azóta sem történt meg.”

A vezérigazgató azt követően beszélt erről, hogy a héten a ghánai légiós nevében átvette az Év gólja elismerést az Év Sportolója Gálán–mint ismert, Paintsilt a Videoton ellen szerzett találatának köszönhette a díjat.

Mindeközben a héten Belgiumban több hír is arról szólt, hogy a 19 éves futballista már a tavasszal a Genkhez igazolhat – miközben nyárig érvényes kölcsönszerződés köti a Ferencvároshoz, hazájából, a Tema Youthtól jött tavaly kölcsönbe egy évre. Belgiumban már a Genk vezetőedzője, Philippe Clement is megszólalt Paintsil lehetséges érkezése kapcsán.

Az ulloi129.hu annyival egészítette még ki Orosz nyilatkozatát, hogy értesüléseik szerint a Ferencváros már nemzetközi fórumon is lépést tett a helyzet tisztázása érdekében, zürichi sportjogi iroda képviseli az ügyben a klubot. A szurkolói portál úgy tudja, december 21-én a játékos és az ügynöke elfogadta az FTC kölcsönszerződés utáni időszakra vonatkozó ajánlatát, méghozzá írásban – amennyiben Paintsil szerződést szeg, akár többéves eltiltással is sújthatják.

A Ghana Soccernet mai híre szerint előrehaladott tárgyalások folynak a Genk és a Tema Youth között, és közel az egyezség. Miközben a hln.be arról ír, hogy a Genk kész lenne kompenzációs díjat is fizetni a Ferencvárosnak, hogy már a nyárig szóló kölcsönszerződésének lejárta előtt megszerezze Paintsilt, de a magyar klub nem kíván együttműködni.

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
7 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
8 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
10 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
13 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
17 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
18 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
20 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik