FTC: „Felháborítóak a vádak” – Orosz Pál reagált a Paintsil-ügyre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 19:31
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója felháborítónak nevezte azokat a vádakat, amelyekkel Joseph Paintsil ügynöke, Emmanuel Gyasi illette a Ferencvárost. A menedzser úgy nyilatkozott, a magyar klub nem épített bele a futballista szerződésébe egy olyan záradékot, amelyről a felek szóban állítólag megegyeztek.

Orosz Pál a Ferencváros–Dunaföldvár felkészülési mérkőzés szünetében állt a sajtó képviselőinek rendelkezésére.a Ferencváros–Dunaföldvár felkészülési mérkőzés szünetében állt a sajtó képviselőinek rendelkezésére.

„Hallottam a híreket. Vannak olyan dolgok, amelyek a hihetőség határán kullognak, felháborító, hogy a Ferencvárost ilyenekkel vádolják. Az pedig, hogy az FTC esetében rasszizmusról beszélünk, röhej. Erre sohasem volt példa és nem is lesz, minden játékost meg lehet kérdezni. Biztos vagyok benne, hogy ezeket nem Paintsil találta ki. Ismerem őt, nem ilyen karakter. Azoknak, akik mozgatják, az a céljuk, hogy felbontsuk a szerződését, hogy máshová elvihessék, de ezt semmiképpen sem fogják elérni. Továbbra is szeretnénk élni a szerződésben szereplő opciós jogunkkal, mindent megteszünk, hogy Paintsil velünk maradjon” – mondta Orosz Pál.

„Természetesen van kiszemelt Paintsil pótlására. Mivel azt sem tudjuk, hol van, gondolkodnunk kell az utódlásáról. Neveket nem mondunk, ám konkrét személyekről van szó” – tette hozzá az FTC vezérigazgatója.

OROSZ PÁL NYILATKOZATA

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
5 órája

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
5 órája

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
13 órája

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
14 órája

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
17 órája

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 órája

„Nem fáradt, inkább izgatott a csapat” – Gabi Kanikovszki a Qarabag elleni BL-párharc előtt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:46

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik