Kell két csapat! – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2017.12.20. 00:36

Azt szokták mondani, hogy Magyarország a tízmillió futballedző hazája, hiszen errefelé mindenki ért a focihoz, ami (sajnos) nem igaz. Egyrészt ebbe a statisztikába már a csecsemők és a gyepen történteket tekintve teljesen intakt hölgyek is beleszámítanak, másrészt a sportág varázsa és tömegvonzása azért a társadalom egyéb rétegeiben is szépen csökkent az utóbbi évtizedek alatt. Úgyhogy most hagyjuk a tízmilliót, foglalkozzunk azzal a posztonként tíz-tizenegyezerrel, aki volt olyan szíves, és honlapunkon, az nso.hu-n szavazott az NB I őszi idényének álomcsapatára. Egyrészt hálás köszönet nekik az aktivitásukért, másrészt azért, mert tükröt tartottak szakíróink elé. Hogy görbe tükröt-e, vagy sem, azt nem tisztem eldönteni, de tény, hogy a Nemzeti Sport hagyományos osztályzatai és az olvasók véleménye alapján összeállított kezdő tizenegy csak négy helyen fedi egymást.

Ebből kiindulva Dibusz Dénes, Joseph Paintsil (ők végeztek az összesített rangsorunk élén a kapusok és a mezőnyjátékosok között), a góllövőlistát vezető Varga Roland (ő kapta olvasóinktól a legtöbb voksot, több mint hétezret), valamint Tőzsér Dániel helye nyilvánvalóan megkérdőjelezhetetlen. Az eltérések abból is adódhatnak, hogy mi 3–2–4–1-es szerkezetben állítottuk fel a gárdánkat, a kedves szurkolók pedig 4–2–3–1-ben. Megígérem, ennél jobban nem mélyedek el a szakmában, csak saját érzéseimet próbálom megfogalmazni. Ráadásul minden szóval csínján kell bánnom, mert a kollégákat és az olvasókat sem szeretném megsérteni azzal, hogy bárki helyét eleve megkérdőjelezném.

Maradjunk tehát a dicséretnél. Szerintem „nálunk" a válogatottban alapemberré váló Pátkai Máté jó választás, csakúgy, mint a két, talán legkarizmatikusabb légiós, Davide Lanzafame és Danko Lazovics. Az nso-n tippelők kezét pedig azért ráznám meg, mert bevetették a nemzeti együttesben most feltűnt és bevált Ugrai Rolandot, valamint a fiatal debreceni balszélsőt, Varga Kevint. Tehát magyarokat, mert ők állnak közelebb a szívükhöz. A többi poszton sem veszünk össze – cikkünkben lehet elemezgetni az egyéb eltéréseket –, esetleg úgy tehetnénk igazságot, ha az edzőket szintén megszavaztatnánk a legjobbakról. Persze így összejöhetne egy harmadik variáns, és máris lehetne hülyézni egymást…

Azért ezt elkerülném, hiszen a lényeg mégis az, hogy minél többünknek legyen fontos (újra) a foci.

A most szavazó tíz-tizenegyezret pedig azonnal elfogadnám NB I-es átlagnézőszámnak.

 

Legfrissebb hírek

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12

Szancsó, a nagy küzdő – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.09.22. 07:15
Ezek is érdekelhetik