FTC: Mindig is Fradi-drukker leszek! – Lamah

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 11:08
Az FC Dallas nem jutott be a rájátszásba, így már több héttel korábban véget ért a szezon Roland Lamah számára. A 2014 és 2016 között a Ferencvárosban futballozó elefántcsontparti születésű, ám belga állampolgársággal rendelkező szélső a helyszínen tekintette meg a Videoton (3–1) elleni rangadót, amely közben a zöld-fehérek hivatalos oldalának adott rövid interjút.

Lamah első szezonja jól sikerült az FC Dallasnál, ám a csapat így sem jutott be az MLS rájátszásába. A 29 esztendős futballista számára így véget ért a szezon, és mivel tisztában volt azzal, hogy a Fradira nagyon fontos mérkőzés vár, úgy döntött, repülőre ül, és meglátogatja korábbi csapattársait.

„A mai napig hatalmas szurkolója vagyok a csapatnak. Követem az eredményeket, emellett tartom a kapcsolatot több volt társammal is. Elsősorban Varga Rolival vagyok nagyon jóban, de többekkel is szoktam beszélni. Remek időszakot töltöttem a Ferencvárosban, szóval azt hiszem, mindig is Fradi-drukker leszek!”

Lamah arról is szót ejtett, hogy miként látja korábbi csapata esélyeit a bajnoki címért vívott harcban.

„Sok változás volt a keretben azóta, hogy távoztam, így közvetlenül nincs információm a keret erejéről. De az biztos, hogy erős, meghatározó futballisták érkeztek, akik mostanra jól beilleszkedtek a csapatba. Úgy érzem, ha a csapat minden meccsen abban a harcos, szenvedélyes hozzáállásban tud pályára lépni, mint most a Videoton ellen, akkor meglehet a hőn áhított 30. bajnoki cím. Én mindenesetre nagyon szurkolok a srácoknak!”

Az ötszörös belga válogatott szélső 2014 és 2016 között játszott Magyarországon, ez idő alatt 54 NB I-es mérkőzésen 12 gólt szerzett a Fradiban.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
Tegnap, 7:32

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Az állandóságra építve az új évadban is tarolhat az FTC

Vízilabda
2025.09.05. 10:48
Ezek is érdekelhetik