DVTK: a klubbal készül a DVSC korábbi szerb légiósa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 11:20
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos oldalán adott tájékoztatást arról, hogy Dusan Brkovics a szerdai két edzésen a klub első csapatával készül.

Bár a miskolciak erről nem adtak információt, a 28 esztendős futballista valószínűleg a lett élvonal szünete miatt (véget ért a szezon) kért edzéslehetőséget.

A DVSC-hez 2013-ban igazolt szerb védő – aki az előző szezonban a Loki legjobbja volt, megkapta a Zilahi-díjat – szerződése június 30-án lejárt, és bár késve érkezett vissza a szabadságáról, továbbá nem kezeltette az idény végén összeszedett sérülését, hosszabbítási lehetőséget kínált neki a klub.

A megegyezés végül elmaradt, a klub álláspontja szerint Brkovics túlzott bérigénye miatt, ezt a labdarúgó tagadta. Mint beszámoltunk róla, érdeklődött iránta a Vasas, sőt állítólag izraeli lehetősége is akadt, azonban ezekből nem lett semmi. Brkovics szabadon igazolható labdarúgóként került a lett FC Rigához.

A szerb bekk mellett a Hagi Akadémián nevelkedett 19 éves erdélyi magyar védő, Kilyén Szabolcs – aki tagja a korosztályos román válogatottnak – is a DVTK-val készül.

Legfrissebb hírek

A Loki öt góllal küldte haza a helyzetek sorát elpuskázó Újpestet

Labdarúgó NB I
35 perce

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
5 órája

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
22 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25
Ezek is érdekelhetik