DVSC: „Várakozáson felüli, amit ősszel nyújtottunk” – Tőzsér

Vágólapra másolva!
2017.12.18. 14:15
null
Tőzsér nem levezetni igazolt Debrecenbe (Fotó: Török Attila)
Tőzsér Dániel úgy érzi, bebizonyította, hogy nem levezetni érkezett haza Debrecenbe, és nagyon örülne, ha sikerülne megtartani a harmadik helyet az NB I-ben.

 

 

„Amikor valaki egy külföldi karrier után hazatér a szülővárosába futballozni, mindenki azt gondolja, hogy ez már nem csak a fociról szól. Még egyszer mondom, nem levezetni jöttem Debrecenbe. Ha majd eljön az az idő, amikor azt érzem, hogy nincs bennem az, ami szükséges a labdarúgáshoz, abbahagyom” – mondta Tőzsér Dániel a debreceni klub hivatalos honlapján.

Szerinte Herczeg András érkezésével annyi történt, hogy érkezett egy olyan edző, aki tiszta és érthető utasításokat ad, ennek köszönhető, hogy a csapat a kiesőzónából a 3. helyre lépett előre.

„Bandi bá semmilyen mágiát nem használ, dolgozunk, maximálisan odatesszük magunkat az edzéseken. Jól kielemezzük az aktuális ellenfelet, így a meccsek 99 százalékában nem ér bennünket meglepetés. Mindannyian tudjuk, hogy a vezetőedzőnk mit vár tőlünk pontosan, ezt kell véghez vinnünk.”

Szeretné, ha jóval több néző előtt játszhatna a Nagyerdei Stadionban, az őszi szerepléssel kapcsolatosan azonban nem maradt benne hiányérzet. „Azt gondolom, a Ferencváros és a Videoton kerete erősebb a miénknél, így a dobogó harmadik foka a lehető legjobb hely, amit ki tudtunk hozni. Várakozáson felüli az, amit az őszi szezonban nyújtottunk, azon leszünk, hogy a bajnokság végéig megtartsuk ezt a pozíciót.”

Legfrissebb hírek

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Megyeri Balázst megműtötték, véget ért az idénye

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 17:45

Lengyel győzelem a debreceni salakmotoros Európa-bajnoki elődöntőn

Egyéb autó-motor
2025.05.01. 20:25

Európa-bajnoki elődöntővel kezdődik a salakmotoridény Debrecenben

Egyéb autó-motor
2025.04.28. 18:22
Ezek is érdekelhetik