– Bevallom, kissé félve keresem, hiszen hosszú évek óta nem nyilatkozott nekünk…
– Valóban, volt egy félreértés, de megoldódott, már a múlté, kérdezzen nyugodtan! – válaszolta Horváth Ferenc, a Balmazújváros 44 éves edzője.
– Sokan még futballistaként emlékeznek önre, edzőnek is fiatal, így talán meglepő a hír, hogy már nagypapa.
– Ez még nekem is szokatlan, elhiheti. Ugyanakkor bizonyos szempontból tradíció ez a családunkban, hiszen drága édesanyám húszévesen szült engem, én is húsz voltam, amikor apa lettem. Nagyon örülök, hogy Bettina lányom édesanya lett, boldog vagyok, de tulajdonképpen fel sem fogom az egészet. Tudom, hogy a lányomnak gyereke született, de hogy nagypapa lennék? Ez nekem is furcsa, nem érzem még át ezt a szerepet. Bár az igaz, hogy időnként, főleg vereség után úgy nézek ki, mint egy aggastyán, és úgy is érzem magam.
– Azért most éppen van minek örülni Balmazújvárosban. Nem ez az első edzői állomása, ezért érdekel, volt bármi, amiről azt gondolta, edzőként meg tudja tenni, de a kispadon eltöltött időszakában rájött, hogy mégsem?
– Sajnos van. Azt gondoltam magamról, hogy a nagy tehetségeknek, a meg nem értett zseniknek, akiknek egyedül a hozzáállásukkal van probléma, csak a mentalitásukon kell változtatni, hogy igazán nagy játékosok legyenek, el tudom magyarázni, miért érdemes ezt az egészet csinálni. Hogy érdemes szenvedni a futballpályán elérhető sikerekért, a szurkolók szeretetéért, valamint azért, hogy sok pénzt tudjanak keresni – biztos voltam magamban, hogy ezt át tudom adni. Ez ügyben megcáfolt az élet, rá kellett jönnöm, aki nem akar igazán futballista lenni, ha fejre állok, akkor sem tudok belőle azt nevelni.
– Sok ilyennel találkozott?
– Rengeteggel. Nagyon sok játékost látok, akinek jó a lába, de rossz a feje. Olyan is van, hogy jó a feje, de rossz a lába, de hogy mindkettő jó legyen – nos, abból van a legkevesebb.
– Ez a mentalitás mostanában nagyon népszerű téma. Miért nem vagyunk ebben jók? Miért nem tudjuk ezt tanítani, megtanulni – és miért megy ez másnak?
– Őszinte leszek: én sem tudom. Nyilván az az optimális, ha belülről, a lelked mélyéről fakad a motiváció, de hogy ezt otthonról hozod? Az edzőid tanítják gyerekkorodban? A szülők, a tanáraid segítenek ebben? Én sem tudom a választ arra, hogy aki csak néhány kilométerrel arrébb, a határ másik oldalán, akár Szerbiában, akár Horvátországban születik, miért annyira más a hozzáállása. Talán ők sem tudják megmondani, miért jobbak nálunk ebben, és mi sem tudjuk, miért vagyunk gyengék ezen a területen.
– Azért van annyi tapasztalata, hogy talált válaszokat.
– Sokszor találkoztam azzal, hogy a mostani generáció tagjai közül nem is kevesen egyszerűen nem szeretnek annyira futballozni, mint mi annak idején. És a másik: nem létkérdés nekik a győzelem. Láttam olyan csapatbuszt, amelyen egy idegenbeli mérkőzést követően ugyanolyan volt a hangulat hazafelé, ha három góllal nyert a csapat, mint amikor hárommal kikapott. Ezt a fajta közömbösséget nehéz megszokni. Persze nem csak rossz példát látni, találni olyat, akiben megvan a kellő akarat, csak fel kell piszkálni ahhoz, hogy elő is jöjjön belőle, de akiben nincs, azzal hosszú távon hiába fáradsz.
– Beszéljünk a konkrétumokról! Mi a helyzet Balmazújvárosban? Több klubnál dolgozott már, a Balmaz más, mint a többi? És ha igen, mitől?
– Különleges hely számomra, olyan őszinte közegben dolgozhatok, amilyen nem sok van, és ez nagyon közel áll hozzám.
– Mit jelent ez az őszinteség?
– Mi pontosan tudjuk, hogy kicsi, hajtós, munkás csapat vagyunk, és csak rengeteg munkával lehetünk sikeresek. Azt is tudjuk, hogy az NB II-ben is van hét-nyolc klub, amely több pénzből, nagyobb költségvetéssel dolgozhat, mint mi, de ezek a srácok nagyon akarják a sikert. A legtöbben hosszú éveken keresztül játszottak a másodosztályban, a magyar futballt kedvelők sem igen tudták, kik is ők, és a fiúk mindent megtesznek, hogy ezen változtassanak: megmutatják magukat, felhívják a figyelmet erre a kis csapatra. Nem könnyű elköszönnöm a családtól, amikor elindulok dolgozni, de amikor elkezdődik az edzés, minden túlzás nélkül mondom, élményt jelent. Mindent megtesznek, amit kérek, számomra üdvös, ami itt körülvesz. Imponál, hogy akadnak játékosok, akik biciklivel járnak edzésre, szerintem ebben semmi szégyellnivaló nincs. Mindenki pénzt akar keresni, ezért azt szoktam mondani: nézzétek meg, a dobogós csapatok klubháza előtt milyen autók állnak a parkolóban! Tőlünk is oda lehet kerülni, nektek is lehet olyan autótok. Igaz, ezért rengeteget kell dolgozni. Hogy csak a legutóbbi példát említsem: annak idején számos válogatott mérkőzésen voltunk csapattársak Király Gáborral, és amikor a Haladást fogadjuk, a mi játékosainknak összesen nincs annyi első osztályú meccsük, mint Gábornak válogatott fellépése – ezt a tapasztalatot nem lehet pótolni. De akarattal, küzdeni tudással igenis sokat el lehet érni, és mi azt mondjuk, lehet, hogy az ellenfél tapasztaltabb, hosszabb ideje játszik az első osztályban, a futballistái jóképűbbek, mint mi, de ettől még nem adjuk oda a győzelmet csak úgy, ajándékba. Le lehet minket győzni, de azért nagyon meg kell küzdenie mindenkinek.
– Ön jó edző?
– Ki a jó edző? Carlo Ancelotti több klubbal is BL-t nyert, aztán kirúgták a Bayern Münchentől. Ott rosszabb edző volt, mint Madridban, Londonban, Milánóban? Ha a világ tizenkét legjobb edzőjét elhoznánk Magyarországra, kettő akkor is kiesne – akkor ők rossz edzők? Ez kicsit olyan, mint a szerelem: találkozhat két szép és okos ember, de ha nincs meg közöttük a kémia, a szikra, lehet, hogy nem működik a kapcsolatuk. Az edző és a csapat között is erre a kémiára van szükség, és az a szép ebben, hogy előre sohasem tudod, meglesz-e mindez közöttetek.