Haladás: Nem tudom, hogyan kerültem képbe a klubnál – Hipp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.13. 22:23
Mint beszámoltunk róla, a korábbi szlovák szövetségi kapitányt, Michal Hippet nevezték ki a Szombathelyi Swietelsky-Haladás vezetőedzőjének. A szakember a klub honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, nem tudja, hogy került képbe a csapatnál, de szinte azonnal igent mondott a megtisztelő felkérésre. Hipp első számú segítője a korábbi ferencvárosi kedvenc, Pinte Attila lesz.

„Azt nem tudom, hogyan kerültem képbe a Haladásnál, azt igen, hogy szinte azonnal igent mondtam a megtisztelő felkérésre – mondta Michal Hipp a haladas.hu-nak.Tudtam, mire számíthatok, korábban többször is láttam a játszani a Haladást, persze még meg kell ismernem a csapatot. Mindenesetre az első edzésen kedvező benyomásokat szereztem, a játékosok odatették magukat, meg akarták mutatni, mit tudnak, igaz, egy edzőváltás után a világ minden táján így van. Nagyon bő a keretünk, sok fiatal és rutinos futballistánk van, a középkorosztály viszont hiányzik. Névről Király Gábort természetesen ismertem, a franciaországi Európa-bajnokságon drukkoltam is a magyar válogatottnak. Azért szerződtettek, hogy az első osztályban tartsam a csapatot, úgy látom, a helyzet komoly, de nem kritikus. Nem akarok visszafelé tekintgetni, mindenesetre a tabella sokat elárul. A szombati, balmazújvárosi meccsig kevés időnk van, nyilván eget rengető változásra nem lehet számítani, legfontosabb, hogy amit kérek a fiúktól, maximálisan betartsák. Ami a magyar és a szlovák futballt illeti, hasonló játékerőt képvisel a két ország labdarúgása, viszont Magyarországon jóval fejlettebb az infrastruktúra, sok a szép stadion. De nem azért érkeztem, hogy ezekben gyönyörködjek, hanem hogy a pályán győzelemre vezessem a Haladást."„Azt nem tudom, hogyan kerültem képbe a Haladásnál, azt igen, hogy szinte azonnal igent mondtam a megtisztelő felkérésre – mondta Michal Hipp a haladas.hu-nak.Tudtam, mire számíthatok, korábban többször is láttam a játszani a Haladást, persze még meg kell ismernem a csapatot. Mindenesetre az első edzésen kedvező benyomásokat szereztem, a játékosok odatették magukat, meg akarták mutatni, mit tudnak, igaz, egy edzőváltás után a világ minden táján így van. Nagyon bő a keretünk, sok fiatal és rutinos futballistánk van, a középkorosztály viszont hiányzik. Névről Király Gábort természetesen ismertem, a franciaországi Európa-bajnokságon drukkoltam is a magyar válogatottnak. Azért szerződtettek, hogy az első osztályban tartsam a csapatot, úgy látom, a helyzet komoly, de nem kritikus. Nem akarok visszafelé tekintgetni, mindenesetre a tabella sokat elárul. A szombati, balmazújvárosi meccsig kevés időnk van, nyilván eget rengető változásra nem lehet számítani, legfontosabb, hogy amit kérek a fiúktól, maximálisan betartsák. Ami a magyar és a szlovák futballt illeti, hasonló játékerőt képvisel a két ország labdarúgása, viszont Magyarországon jóval fejlettebb az infrastruktúra, sok a szép stadion. De nem azért érkeztem, hogy ezekben gyönyörködjek, hanem hogy a pályán győzelemre vezessem a Haladást."

Legfrissebb hírek

Menesztették az indiai futballválogatott spanyol kapitányát

Minden más foci
2025.07.05. 10:23

Dragan Vukmir lett a BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 17:39

Az Atalanta horvát szakemberrel pótolja Gasperinit – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 18:50

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:32

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 08:34

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Edzőváltás a tizenegy gólos vereség után Szolnokon

Labdarúgó NB II
2025.04.28. 21:34
Ezek is érdekelhetik