FTC: Nem vagyok fontosabb, mint a többiek – Varga R.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.26. 11:22
A szezonban jó formában futballozó Varga Roland, a Ferencváros támadója, hangsúlyozta: nem fontosabb vagy kevésbé fontos játékosa csapatának, mint a többiek. A 27 éves válogatott labdarúgó 12 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját 13 fordulót követően.



„Mindig jó, ha valaki olyan formában van, hogy meccseket dönt el. De én is csak egy játékosa vagyok a Fradinak, nem fontosabb vagy kevésbé fontos, mint a többiek – mondta az ujszo.com-nak Varga Roland, aki beszélt a bajnoki címről is. – Bajnokságot nyerni sosem könnyű, mindig nagyon kemény munka áll mögötte. Minden bajnokság más egy kicsit, de összességében nem gondolom, hogy jelentősen könnyebb vagy nehezebb lenne az idei kiírásban diadalmaskodni, mint anno a Győrrel.”

„Nagyon boldog voltam, hogy játszhattam Lettország ellen kezdőként, illetve Portugália ellen csereként – tért ki a válogatott szereplésre Varga. – Két különböző meccs volt, hiszen az egyiken mi domináltunk, a másikon kevésbé. A kapitány mindannyiunkkal beszélt, úgy éreztem, hogy elégedett volt velem. Ezt jelzi az is, hogy Svájc ellen ismét a kezdőcsapatban kaptam helyet.”

Az FTC szombaton, az NB I 14. fordulójában a Mezőkövesdhez látogat. A zöld-fehéreknek ebben az idényben már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, hiszen a héten a Magyar Kupából kiestek.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
13 órája

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
20 órája

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
22 órája

A Ferencváros új szerzeménye: „Amikor Robbie Keane téged akar, nem habozol”

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 13:58

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 09:53

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.25. 21:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik