Felkészülés: az FTC négy góllal avatta fel a makói komplexumot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.08. 17:16
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros 4–0-s győzelmet aratott Makón pályaavató-mérkőzésen.

Thomas Doll a lehetőségekhez képest meglehetősen erős összeállításban (Holczer – Pedroso, Batik, Otigba, Blazic – Gorriarán, Leandro – Csernik, Paintsil, Moutari – Priskin) küldte pályára csapatát, míg az utolsó 25 percben több fiatal játékosnak (Takács Zsombor, Horváth Bence, Szabó Richárd, Könczey Márk, Novák Zsombor) is lehetőséget adott.

Az ünnepélyes átadóünnepség keretében Farkas Éva Erzsébet makói polgármester, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, a térség országgyűlési képviselője, és Kubatov Gábor, az FTC elnöke felavatták a makói Erdei Ferenc téri Sporttelep vadonatúj lelátóját és öltözőkomplexumát – írja a fradi.hu.

A találkozón a Fradi alig több mint fél óra után játék után a hazai kapus hibáját kihasználó Fernando Gorriarán találatával szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben három újabb találattal fölényessé tette sikerét: előbb Amadou Moutari lőtt gyönyörű gólt a léc segítségével, aztán Horváth Bence és Novák Zsombor talált be két perc leforgása alatt.

Makón az új komplexumot elsősorban az utánpótlás nevelésére kívánják használni. A felnőttcsapat az NB III Közép-csoportjában jelenleg az utolsó helyen áll.

PÁLYAAVATÓ-MÉRKŐZÉS
Makó (NB III)–Ferencváros 0–4 (0–1)
Gólszerző:
Gorriarán (31.), Moutari (60.), Horváth B. (68.), Novák Zs. (69.)

Legfrissebb hírek

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
17 órája

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:28

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:04

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23
Ezek is érdekelhetik