Újpest: ezért nem játszott az alapember a Vasas ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 11:38
Bojan Szankovics, a labdarúgó NB I-ben hetedik helyen álló Újpest FC montenegrói középpályása combsérülés miatt kénytelen volt kihagyni a Vasas elleni bajnoki mérkőzést, amelyet a lila-fehérek 1–0-ra megnyertek.

A 23 esztendős futballista az Újpest első három NB I-es meccsét végigjátszotta a mostani idényben, a Vasas ellen azonban nem volt keretben.

„A Videoton elleni mérkőzésünkön részleges izomszakadást szenvedtem a jobb combközelítő izmomban, de hála istennek, nem súlyos a sérülés. Annyira nem, hogy tegnap már újból a csapattal edzettem, és teljes értékű munkát végeztem a tréningen. Jelen pillanatban sincs semmi gondom, minden rendben van” – idézi az Újpest hivatalos honlapja Szankovicsot.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

A portugál élvonalból igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 18:47

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik