NB I: a Paks NB II-es csapatnak adja kölcsön fiatal támadóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 19:25
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Paks kölcsönadja fiatal támadóját, Jelena Richárdot a másodosztályú Csákvárnak. Információinkat a Csákvár hivatalos honlapja is megerősítette. Az 1998-as születésű játékos az előttünk álló szezont így az NB II-ben tölti.

A Csákvárral kapcsolatos hír továbbá, hogy a csapat a szlovéniai Catez ob Saviban edzőtáborozik szerdától egy hétig. Az NB II-es együttes három felkészülési mérkőzést is játszik: a szerb első osztályú Csukaricskivel, a horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagrebbel és a szlovén másodosztályú ND Ilirijával.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Daru Bence (ZTE FC, kölcsön után végleg), Hajdú Ádám (Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Kokenszky Norbert (Rákosmente KSK), Verpecz István (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Nagy Richárd (SZEOL SC, ?), Vági András (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –

Kiszemeltek: Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolható), Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Balázs Zsolt (kispesti kölcsön után ZTE), Kelemen Dávid (békéscsabai kölcsön után Nyíregyháza), Kovács Gábor (zalaegerszegi kölcsön után szabadon igazolható, szerződést bontottak vele), Székely György (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Bor Dávid (dorogi kölcsön után Soproni VSE), Jelena Richárd (Csákvár), Kesztyűs Barna (Nyíregyháza), Kokenszky Norbert (Soproni VSE), Kővári Róbert (dorogi kölcsön után Soproni VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vernes Richárd (Bp. Honvéd, onnan ZTE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
9 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
12 órája

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:49

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Nem tudta feltörni a Szentlőrinc a Csákvár védelmét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:48

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik