Mezőkövesd: aláírt a Kisvárdáról érkező szélső – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 15:49
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd bejelentette, a másodosztályú Kisvárdáról érkező Cseri Tamás három évre aláírt.

Az NB II-es Kisvárda szombaton már közölte, Cseri az élvonalba igazol. A Mezőkövesd tájékoztatása szerint a 29 esztendős balszélső – aki a legutóbbi szezonban 36 másodosztályú bajnokin kétszer talált be – hároméves szerződést kötött új klubjával.közölte, Cseri az élvonalba igazol. A Mezőkövesd tájékoztatása szerint a 29 esztendős balszélső – aki a legutóbbi szezonban 36 másodosztályú bajnokin kétszer talált be – hároméves szerződést kötött új klubjával.

A Győrben született futballista még nem játszott az NB I-ben, korábban Mosonmagyaróváron, a Győri ETO-ban, a PMFC-ben, a BKV Előrében és a Gyirmótban szerepelt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Cseri Tamás (Kisvárda), Paul Keita (szenegáli, AO Kerkira – Görögország, szabadon igazolhatóként), Köböl Máté (szlovákiai, Somosi TC Salgótarján), Martin Krnác (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Lázár Pál (szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK), Novák Csanád (Vasas), Róbert Pillár (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Szalai Attila (Rapid Wien – Ausztria), Vadnai Dániel (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnoki MÁV), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Louise Parfait (kameruni, Club African Tunisz – Tunézia)
Távozók: Balogh Béla (MTK Budapest), Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón), Ulysse Diallo (mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát, szabadon igazolható), Dombó Dávid, Egerszegi Tamás (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, Paks), Heffler Norbert (balmazújvárosi kölcsön után Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Dávid (szabadon igazolható), Tarmo Kink (észt, szabadon igazolható), Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Orosz Márk (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Rácz Ferenc (győri kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, onnan Újpest), Sós Bence (Debreceni VSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fótyik Dominik (szlovákiai, Kisvárda), Lazar Veszelinovics (szerb)

Legfrissebb hírek

Kisvárda: Révész Attila elmondta, kik voltak a kiszemeltjei a vezetőedzői posztra

Labdarúgó NB I
16 órája

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:48

Driton Camaj Magyarországot tekinti második hazájának

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:04

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19
Ezek is érdekelhetik