Felkészülés: két újonc is betalált, győzött az Újpest

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.08. 20:02
Az Újpest labdarúgócsapata hazai pályán, zárt kapuk mögött 3–1-re legyőzte a másodosztályú Vácot. Érdekesség, hogy a végeredmény már az első félidőben kialakult.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője hét nyári szerzeményt is a kezdőcsapatba jelölt az NB II-es Vác elleni zárt kapus felkészülési mérkőzésen. Branko Pauljevics azonnal meg is hálálta a bizalmat, már a 2. percben gólt szerzett. Erre Zsolnai Richárd révén volt válasza a vendégeknek, ám a nyári felkészülés alatt már a harmadik találatát jegyző Novothny Soma újra előnyhöz juttatta a lilákat, sőt az első félidő vége előtt még Windecker József is beköszönt.Branko Pauljevics azonnal meg is hálálta a bizalmat, már a 2. percben gólt szerzett. Erre Zsolnai Richárd révén volt válasza a vendégeknek, ám a nyári felkészülés alatt már a harmadik találatát jegyző Novothny Soma újra előnyhöz juttatta a lilákat, sőt az első félidő vége előtt még Windecker József is beköszönt.

A második félidőben már nem változott az eredmény, az Újpest – a szurkolók és a klub vezetősége között kialakult vita ellenére – győzelemmel melegített az NB I jövő szombati rajtjára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ÚJPEST–VÁC FC 3–1 (3–1)

Újpest: Pajovics – Szűcs K., Bojovics, Litauszki, Balázs B. – Windecker, Szankovics – Obinna, Nagy D., Pauljevics – Novothny. Cserék: Banai, Pávkovics, Cseke, Diallo, Tischler, Angelov, Kálnoki-Kis
Gólszerző: Pauljevics (2.), Novothny (34.), Windecker (40.), ill. Zsolnai R. (12.)

AZ ÚJPEST NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:június 12.
Edzőtábor:
június 21. – július 1., Aigen im Mühlkreis (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24., Prambachkirchen:Újpest–SV Ried (osztrák II.) 1–0(Novothny)
Június 27., Ottensheim:Újpest–Apollon Limassol (ciprusi) 1–4(Novothny)
Június 30., Raab:LASK Linz (osztrák)–Újpest 2–1(Vorotovics)
Július 8.: Újpest–Vác FC 3–1 (Pauljevics, Novothny, Windecker)

Legfrissebb hírek

Már nem százszázalékosak Andorra ellen az észtek

Minden más foci
2025.09.09. 20:23

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30
Ezek is érdekelhetik