Videoton: Fiola két hét múlva akár már futhat

Vágólapra másolva!
2017.06.18. 07:52
Az NB I-es Videoton FC labdarúgócsapata hivatalos honlapján adott tájékoztatást válogatott védője, Fiola Attila állapotáról.

„Kedden lesz egy hónapja, hogy megsérült Fiola Attila. A műtét utáni első két hét nagyon fontos volt, ugyanakkor az a periódus nem a látványos rehabilitációs munkáról szólt még. Minden nap többször a megengedettmozgásintervallumban úgynevezett bemozgást kellett végeznie otthon – idézi a vidi.hu Barta Gábor fizioterapeutát. – A harmadik hét elejétől kezdtük el a látványosabb közös munkát. Mivel Attila nagyon lelkiismeretesen végezte el az első két hétben az otthon az előírt feladatokat, nagyon jó állapotban vágott bele a rehabilitáció következő fázisába.Fiola Attila. A műtét utáni első két hét nagyon fontos volt, ugyanakkor az a periódus nem a látványos rehabilitációs munkáról szólt még. Minden nap többször a megengedettmozgásintervallumban úgynevezett bemozgást kellett végeznie otthon – idézi a vidi.hu Barta Gábor fizioterapeutát. – A harmadik hét elejétől kezdtük el a látványosabb közös munkát. Mivel Attila nagyon lelkiismeretesen végezte el az első két hétben az otthon az előírt feladatokat, nagyon jó állapotban vágott bele a rehabilitáció következő fázisába.

„Jelenleg – a különböző kezelések mellett – már járás-koordinációs feladatokat csinál, emellett rendszeresen szoba-kerékpározik. A stabilitás-gyakorlatok mellett nagy hangsúlyt helyezünk az izomfejlesztő gyakorlatokra is. Minden nap kicsitfokozzuk a munkát, növeljük a feladatok intenzitását. A jövő héttől elkezdjük a konditermi erőgépek használatát is, reményeim szerint két hét múlva már a kinti futások következnek.”

Kovács Tibor csapatorvos bizakodó.

„Attila sajnos már rutinos rehabilitáló, aki profi módon őrizte meg izmainak állapotát a műtét után. Rögtön a sérülés másnapján az operáció mellett döntöttünk, a műtét során látott anatómia igazolta is ezt a döntésünket. Az ízületet körülvevő izmok állapota jelenleg megközelíti az eredeti, azaz a tökéletes állapotot, mindenki bizakodva tekint a következő hónap elé. Ha semmi nem jön közbe, akkor a sérülés várható felépüléséhez képest igen gyors rehabilitációs fázison leszünk túl.”

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik