Videoton: Az eredmények nem maguktól jönnek – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 20:52
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton újonnan kinevezett vezetőedzője, Marko Nikolics hosszabb interjút adott a klub hivatalos honlapjának. A szerb tréner beszélt többek között filozófiájáról, a fehérváriak keretéről és az általa preferált taktikai elemekről is.

Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van, amely képes megnyerni a magyar bajnokságot. Egy jól szervezett klubot ismertem meg eddig, a keret nagyon erős, vannak rutinos és fiatal játékosok is, biztos nagy lesz a versenyhelyzet a csapatbakerülésért. Azért dolgozunk majd, hogy sikeresebb legyen a klub, mint az elmúlt szezonokban. Tudom, hogy épül az új stadion, ez is fontos dolog egy klub életében, örülök, hogy ennek a fejlődési folyamatnak én is a részese lehetek. Viszont, azt se felejtsük el, hogy az eredmények nem maguktól jönnek, mindenkinek az első naptól kezdve az utolsóig keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy sikeresek legyünk!" – idézi a vidi.hu Marko Nikolicsot, aki taktikai elképzeléseiről is beszélt.Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van, amely képes megnyerni a magyar bajnokságot. Egy jól szervezett klubot ismertem meg eddig, a keret nagyon erős, vannak rutinos és fiatal játékosok is, biztos nagy lesz a versenyhelyzet a csapatbakerülésért. Azért dolgozunk majd, hogy sikeresebb legyen a klub, mint az elmúlt szezonokban. Tudom, hogy épül az új stadion, ez is fontos dolog egy klub életében, örülök, hogy ennek a fejlődési folyamatnak én is a részese lehetek. Viszont, azt se felejtsük el, hogy az eredmények nem maguktól jönnek, mindenkinek az első naptól kezdve az utolsóig keményen kell dolgoznia ahhoz, hogy sikeresek legyünk!" – idézi a vidi.hu Marko Nikolicsot, aki taktikai elképzeléseiről is beszélt.

Annak a csapatnak, amely nyerni szeretne, a játék minden elemében stabilitásra van szüksége. Tudnunk kell, hogyan építjük fel a támadást, hogyan szervezzük meg a játékot, hogyan megyünk át védekezésből támadásba, hogyan fejezzük be az akciókat, hogyan kezdjük el a letámadást, ha elveszítettük a labdát. Tudnunk kell levédekeznünk a különböző területeket, tudnunk kell, hogyan védekezünk a tizenhatoson belül, jól kell kihasználnunk a pontrúgásokat. Ha ezekből valami hiányzik, akkor nem vagyunk komoly csapat. A komoly csapatok stabilan futballoznak. Mindenki szereti mondogatni, hogy támadófocit szeretne játszani. Oké, ez elméletben jól hangzik. De mi van mögötte? Én is szeretnék minden meccsen 6-0-ra nyerni. Ha lehetséges, persze, rúgjunk sok gólt és ne kapjunk egyet se. De ez nem ilyen egyszerű, lényeg, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az előbb felsorolt dolgok között és sikeresek legyünk."

A teljes interjút ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik