Újpest: A Fradi és a Videoton mindig megvásárolja a legjobbakat – Vignjevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 11:25
null
Vignjevics jövőre harcba száll a bajnoki címért és a kupagyőzelemért (Fotó: Ujpestfc.hu)
Amíg a Ferencváros és a Videoton megvásárolja a legjobb futballistákat, addig az Újpest más játékospolitikával inkább a csapat fejlesztésén dolgozik, nyilatkozta Nebojsa Vignjevics. A szerb szakember a klub hivatalos honlapján úgy fogalmazott, örül, hogy véget ért a sok problémával járó szezon.

 

„Annak örülök, hogy vége a szezonnak, hiszen sok problémával kellett szembenéznünk. A FIFA-szankció miatt nem tudtunk új játékosokat igazolni nemcsak a nyár folyamán, hanem télen sem. Nehezen indult a bajnokság, nem játszhattunk otthon a stadionfelújítás miatt, és az első két vereséget követően sokan már a kiesésünkről beszéltek. Majd az azt követő győzelmi szériánk után már az európai futballporondról… Aztán újra terítékre került a csapat jövője, és sajnos a játékosaim fejébe is betette magát a gondolat, így ezzel sokat kellett foglalkoznunk” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics, az Újpest szerb edzője.

A szakember szerint több mérkőzésen is győzelmet érdemelt volna a csapata, de sajnálja, hogy a Magyar Kupát sem sikerült megnyerni. „Jól játszottunk, jobbak voltunk a Vasasnál, de nem mi jutottunk be a legjobb négybe” – tette hozzá.

Úgy véli, több játékosa is fejlődött, a csapat sokat tanult a bajnoki idényből. „A nyáron már igazolhatunk, de nehéz lesz felvenni a versenyt a Fradival vagy a Videotonnal, mert ezek a klubok mindig megvásárolják a legjobb futballistákat Magyarországon. Nekünk más az ez irányú politikánk, mi sokkal inkább a csapat fejlesztésén dolgozunk. Az új idényben szeretnék a bajnoki címért harcba szállni és a kupát is újra szeretném elhozni Újpestre.”

Legfrissebb hírek

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
4 órája

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Kölcsönök után végleg távozik a kapus a ZTE-től

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 20:13

NB I: a Loki hazai meccseit látogatták eddig legtöbben

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 12:23
Ezek is érdekelhetik