PAFC: belehúztak – itt a nyolcadik nyári szerzemény!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.23. 15:43
null
Szécsi Márk a Puskás Akadémiában folytatja pályafutását (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-be visszajutó Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Szécsi Márkot. A legutóbb Nyíregyházán szereplő támadó hároméves szerződést kötött a felcsúti együttessel.

 

 

Az egri születésű, 2016 februárja óta Nyíregyházán szereplő, szélsőként és árnyékékként is bevethető labdarúgó a DVSC nevelése, de kölcsönben megfordult Kecskeméten is. A nyírségieknél összesen 39 mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett és két gólpasszt adott, az NB I-ben 42 meccsen egy találat és két gólpassz fűződik a nevéhez – írja a pfla.hu.

Szécsi a felcsútiak pénteki második, összességében pedig nyári nyolcadik igazolása: korábban szerződtették Balogh Balázst, Ulysse Diallót, Jonathan Herist, Madarász Márkot, Osváth Attilát, Patrick Mevoungout és Poór Patrikot is.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Balogh Balázs
(Újpest),Ulysse Diallo(mali, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris(belga, Újpest), Madarász Márk (Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Osváth Attila(Vasas, legutóbb kölcsönben Debreceni VSC),Patrick Mevoungou(kameruni, DVTK),Poór Patrik(MTK), Szécsi Márk (Nyíregyháza)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics(szerb, Debreceni VSC),Stipe Bacelic-Grgic(horvát, Mezőkövesd),Dmitro Ljopa(ukrán, NK Osijek – horvát, ?),Lipcsei Ádám(Csákvár),Mészáros Dávid(Csákvár, ?),Branko Pauljevics(szerb, Mezőkövesd, ?),Sallai Roland(Palermo – Olaszország, ?),Vaszicsku Gergő(Budafok),Zima Ádám(Dorog)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Fazakas Géza(Sopron),Holman Dávid(Debreceni VSC),Djordje Kamber(bosnyák-szerb-magyar, Bp. Honvéd),Molnár Gábor(Mezőkövesd),Radó András(FTC),Windecker József(Újpest)
Távozók:Lencse László(MTK),Makrai Gábor(DVTK, kölcsön után végleg),Óvári Zsolt(DVTK),Tischler Patrik(Újpest)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Braniszlav Danilovics(szerb, DVSC?),Forró Gyula, Heffler Tibor,Pekár László(DVSC, DVTK, Haladás, Paks, Vasas),Sándor György, Tar Zsolt

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11
Ezek is érdekelhetik