NB I: 130 ezer euróért adhatja el Novákot a Vasas

Vágólapra másolva!
2017.06.14. 20:24
Érdekes interjút készített a kisalfold.hu Drucskó Zoltánnal, az ETO FC Győr labdarúgócsapat ügyvezetőjével. A keret átalakulása kapcsán kiderült, hogy szerették volna megszerezni Novák Csanádot a Vasastól, ám úgy tűnik, a győriek nem tudnak annyi pénzt fizetni, mint amennyit a hír szerint a Mezőkövesd képes adni.

„Szerettük volna megszerezni Novák Csanádot, de őt a Vasas Mezőkövesdre adja el információnk szerint százharmincezer euróért (40 millió forint – a szerző). Mi ennyi pénzt nem tudunk és nem is akarunk fizetni egy futballistáért” – árulta el Drucskó.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?), Novák Csanád (Gyirmót, ?), Osváth Attila (DVSC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Dusan Brkovics (DVSC), Hidi Patrik (Honvéd, lejár a szerződése), Iszlai Bence (Haladás, lejár a szerződése), Jova Levente (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor
(Ferencváros; Genoa, Sassuolo és Atalanta – Olaszország; Hertha BSC és Hoffenheim – Németország, Lengyelország), Debreceni András, Kire Risztevszki (macedón, Videoton), Novák Csanád (Mezőkövesd)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként, legutóbb )
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnok, ?), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE, ?), Heffler Norbert (Balmazújváros), Mihailo Milutinovics (szerb-magyar, Kozármisleny FC, ?), Rácz Ferenc (ETO FC Győr), Ribánszki László (Békéscsaba, ?), Vasas Gergő (Nyírbátor, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Novák Csanád (Vasas)
Távozók: Balogh Béla, Czuczi Márton, Ulysse Diallo
(mali, lejár a szerződése), Marko Dinjar (horvát, lejár a szerződése), Dombó Dávid, Tarmo Kink (észt, lejár a szerződése), Orosz Márk (lejár a szerződése), Tóth Bence (lejár a szerződése), Lazar Veszelinovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia, ?), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, ?), Sós Bence (DVSC, ?), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
5 órája

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29

Elmaradt két hazai piros lap a Vasas és a Mezőkövesd mérkőzésén? – videók

Labdarúgó NB II
2025.09.23. 20:02

Hét gól a forduló rangadóján: a Vasas hazai pályán legyőzte a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 21:56

Borbély Balázs: A kupadöntő lehetne az évad csúcspontja

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 10:49

A Chelsea költött legtöbbet a keretére, öt Premier League-klub jár 1 milliárd felett

Minden más foci
2025.09.17. 13:29

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23
Ezek is érdekelhetik