Tettek és tétek – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2017.05.27. 00:28

Az időt még senki sem győzte le, felvirradt a nagy nap. Oly sok duma után néhány óra múlva a tetteké a szó Kispesten, s most is csak a lefújás után leszünk okosabbak. Ezzel együtt többről van szó, mint arról, ki lesz a győztese a soros tucatbajnokságnak. Elvégre nem csupán a Bp. Honvéd és a Videoton nyerhet, veszíthet, hanem a magyar futball is.

Legyünk pozitívak – ha valódi sportesemény lesz a kispesti csúcsmeccs, előállhat, ami tavaly, az oly sokat, sőt még annál is többet emlegetett Európa-bajnokság után: téma lesz a futball. (A téma a pályán hever – bocsánat…). Ki-ki elfogultsága, érdeklődése függvényében beszélhet a játékról. Maradva az ideálisnál, vajon egy igazán jó meccs után képesek lesznek-e úgy meglovagolni a hangulatot a sportágban érdekeltek, ahogy kellett (illett?) volna a franciaországi szép napok után?

Illúzióim persze nincsenek, tisztában vagyok azzal, hogy a pályára lépőknek és persze (gazdasági és egyéb) környezetüknek csak az fontos, hogy övék legyen a dicsőség, ahogy a két háború közötti Nemzeti Sport hirdette humorrovatában: „Jobb egy csúnya gól, mint három szép kapufa.” Győztesként, vesztesként is nehéz vitatkozni az állítással, ám vagyok annyira maradi, mi több, romantikus, hogy még mindig él bennem az álom: a nagy várakozás kimagasló produkciót szül.

Azt már most mondogatják, hogy a csapatépítő erő és a gazdagság csap össze a Honvéd–Vidin, akik innen közelítenek, már ítélkeznek is, csak éppen még nem tudják, hogy vasárnaptól melyik oldal mellé tegyék le a voksukat, hogy no lám, ők megmondták…

Lesz megmondóember elegendő, ez megjósolható, az eredmény viszont egyáltalán nem – ettől szép nap ez a mai. És attól, hogy a pályán lévők megmutathatják, valóban hivatásuk, s nem csupán kenyérkereső foglalkozásuk a futball. Hogy képesek arra, amire mifelénk kevesen a sportban: nem a tétet látják, hanem a lehetőséget.

Uraim, ez az igazi tét.

Legfrissebb hírek

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
4 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 23:37

Kapudöngetés – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.30. 06:55

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56
Ezek is érdekelhetik