NB I: profi szerződést kínáltak a 18 éves debütánsnak

Vágólapra másolva!
2017.05.08. 10:10
A DVTK elleni NB I-es bajnokin újoncot avattak a gyirmótiak, és Szalánszki Gergőnek rögtön profiknak járó megállapodást kínáltak fel.

A gyirmótiak Diósgyőr elleni bajnokijának pozitívuma, hogy egy 18 éves fiatal is bemutatkozhatott az NB I-ben. A futballistacsaládból származó Szalánszki Gergő a télen Újpestről igazolt Gyirmótra, édesapja és unokatestvére is Balassagyarmaton játszott, nagybátyja, Szalánszki Ferenc pedig a Vasas labdarúgójaként az élvonalig jutott. Urbányi István vezetőedző az 56. percben cserélte be játékosát.

„Az NB III-as keret tagja vagyok – mondta Szalánszki Gergő a Nemzeti Sportnak. – Alig hittem a fülemnek, amikor Urbányi István jelezte, benevez a DVTK elleni keretbe. A kábulatból csupán a pályára lépésem után ocsúdtam fel. Nagyobb szerencsével gólt is szerezhettem volna életem első élvonalbeli meccsén, csakhogy lövésem elakadt a dermedten, ám jó helyen álló Antal Botond vállában.”

Ettől függetlenül úgy tudni, hogy a gyirmóti klub vezetősége profi szerződést kínált Szalánszki Gergőnek.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

Az Ajkának a kihagyott tizenegyes is belefért, a Gyirmót esett ki a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:50

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB I, NB II: bajnoki cím, kiesés, feljutás – nyolc év után dönt újra az utolsó forduló

Labdarúgó NB I
2025.05.19. 15:21

NB II: újra feljutásra áll a Vasas; kétcsapatosra szűkült a bennmaradásért zajló csata

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:55

Ugrai két perc alatt duplázott, a Gyirmót mégis kieső helyre csúszott vissza

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 20:52

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:56

Három góllal kikapott a Gyirmóttól, így kiesett a Tatabánya a másodosztályból

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:53
Ezek is érdekelhetik