MTK: Bernd Storck megállapodott Tamási Zsolttal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.09. 09:32
null
Tamási Zsolt és Bernd Storck (Fotó: mtkbudapest.hu)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az Új Hidegkuti Nándor Stadionban járt, ahol Tamási Zsolttal, az NB I-ben 11. helyen álló MTK vezetőedzőjével egyeztetett.

 

Mint ismert, Bernd Storck a közelmúltban és az előttünk álló hetekben elbeszélget az NB I-es együttesek vezetőedzőivel. Korábban Henning Berggel (Videoton FC), Michael Oenninggel (Vasas), Thomas Doll-lal (Ferencváros) és Nebojsa Vignjeviccsel (Újpest) egyeztetett a német szakember.

„Hétfőn a szövetségi kapitány látogatást tett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ahol találkozott Tamási Zsolt vezetőedzővel. A jó hangulatú eszmecserén szó esett az MTK Budapest utánpótlás-nevelő munkájáról, melyről elismerően beszélt a szövetségi kapitány. Egyeztettek az egységes erőnléti felmérésről, illetve arról, hogy a jövőben folyamatos lesz az adat és információcsere a klubok és a szövetség között. Megállapodtak, hogy május végén az MLSZ találkozót szervez az erőnléti edzőkkel és az akadémián dolgozó szakemberekkel, amelyre Bernd Storck meghívta az MTK Budapest és a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia munkatársait is” – számolt be a találkozóról az mtkbudapest.hu.

Legfrissebb hírek

A vezetőedző és a szakmai igazgató is elhagyja az NB II-től búcsúzó Gyirmótot – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 órája

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01

Válogatott: Nagy Ádámmal ilyen még sosem fordult elő; most jöhet el Balogh Botond ideje

Magyar válogatott
2025.05.21. 14:59

Bernd Storck csapata kiesett, és azonnal lecsapott rá egy másik belga klub: a cél a bennmaradás!

Minden más foci
2025.05.13. 11:16

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48

Tamási Zsolt helyett új vezetőedzőt neveztek ki Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2025.04.11. 21:08

Bernd Storck: Gyönyörű utazás volt a 2016-os Európa-bajnokság

Magyar válogatott
2025.03.29. 09:37

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
2025.03.28. 13:45
Ezek is érdekelhetik