Boldog nap – leukémiás fiút látogattak meg a fradisták

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 08:50
null
„Nekünk ez apróság, Csabinak viszont nagyon sokat jelent” – mondta a Legiához szerződő Nagy Dominik.
Csabának életvidám gyerekként a labdarúgás volt a mindene, most viszont minden erejével a gyógyulásra összpontosít. Csaba 15 éves, leukémiás, napjai a küzdelem jegyében telnek, a keddi azonban kivételes volt, látogatói érkeztek: Nagy Dominik, a Legia Warszawa légiósa, valamint a Ferencváros két játékosa, Varga Roland és Batik Bence.

 

„Tavaly, amikor még a Fradinál voltam, a Tűzoltó utcai gyermek-klinikán jártunk kórházlátogatáson, akkor találkoztam Csabival – mondta Nagy Dominik. – Azóta eltelt fél év, és a napokban írt nekem, hogy örülne, ha találkoznánk, mert az erőt adna neki, én pedig örömmel tettem eleget a kérésének.¨

„Bencét azért is kértem meg, hogy jöjjön el, mert neki is voltak nehéz napjai, tudja, milyen fontos a kitartás. Csabinak hoztam egy mezt Varsóból, beszélgettünk, nagyon örült a találkozásnak, azt mondta, feldobtuk a napját.”

„Imádja a futballt, figyeli a Legiát és a Fradit, remélem, erőt adtunk a gyógyulásához. Megbeszéltük, ha jobban lesz, kivisszük egy edzésre vagy egy Fradi-meccsre. Nekünk ez apróság, Csabinak viszont nagyon sokat jelent.”

Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
29 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros gólt sem kapott

Vízilabda
9 órája

Tóth Alex sérült, Dibusz Dénes visszatérhet a Salzburg ellen

Európa-liga
12 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
14 órája

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
17 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
19 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
2025.10.21. 22:28

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
2025.10.21. 15:32
Ezek is érdekelhetik