MK: sosem látott bravúrt hajtott végre a Budafok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.01. 21:38
null
Így ünnepelték a budafokiak a sikert a kispadtól eltiltott Prukner Lászlóval (Fotó: Facebook/Budafoki MTE)
Mint arról beszámoltunk, a labdarúgó NB III-ban szereplő Budafok hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Érdet, így 3–2-es összesítéssel bejutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé. Az együttes Facebook-oldalának beszámolója szerint ez a klub 1912 óta íródó történetében még egyszer sem történt meg.

 

A Budafok Oláh Lóránt duplájával győzte le a szintén harmadosztályú Érdet, így a klubtól eddig nem látott bravúrt bemutatva bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. A budafokiak egyedüli NB III-as csapatként várhatják a sorsolást.

Az 1984–1985-ös szezonban már kis híján bejutott a legjobb nyolc közé az akkor is harmadik vonalbeli Budafoki MTE, ám a korszak hazai legjobbja, a Détári Lajos nevével fémjelezett Bp. Honvéd – a 88. és a 90. percben szerzett gólokkal – 2–0-ról egyenlített, majd a hosszabbításban, a 106. percben Dajka László találatával átvette a vezetést is. A hazaiak nem adták fel, de elpuskázták utolsó esélyüket – a kapusok révén tizenegyest hibáztak a 117. percben –, így elmaradt a hatalmas bravúr.

A nap többi mérkőzéséről ide kattintva olvashat bővebben.

BUDAFOKI MTE–ÉRDI VSE 2–0 (1–0)
Budafok, 1500 néző. Vezette: Berke Balázs (Lémon Oszkár, Mohos Milán)
BUDAFOK: Szabó B. – Vég, Vaszicsku, Grúz, Khiesz – Csizmadia – Vankó (Fekete M., 75.), Illés D. (Margitics, 68.), Ihrig-Farkas (Kovács D., 32.) – Pölöskey P., Oláh L. Megbízott edző: Elekes József
ÉRD: Kertész – Országh, Csiszár Z., Hegedűs N., Pintér N. – Koós (Palásthy, 74.), Pallagi – Tárkányi (Gyurácz, 34.), Melczer V., Kelemen P. (Ebedli Z., 88.) – Balázsovics. Vezetőedző: Limperger Zsolt
Gólszerző: Oláh L. (1–0) a 39., Oláh L. (2–0) a 70. percben
Továbbjutott: a Budafok, 3–2-es összesítéssel
MESTERMÉRLEG
Elekes József: – Az első félidőben kissé idegesen játszottunk, de a második félidőben sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, sajnos azonban ezekből többet kihagytunk. A két mérkőzés alapján mégis megérdemelten jutottunk a legjobb nyolc közé.
Limperger Zsolt: – Az első negyvenöt percben nekünk volt három nagy lehetőségünk, de nem sikerült azokkal élnünk. A második félidőben bíztam benne, hogy hasonló lesz a játék képe, de a hazaiaknak is voltak helyzeteik, amelyek közül egyet berúgtak, és ez el is döntötte a mérkőzést. Most már a szombati, ETO elleni hazai mérkőzésünkkel foglalkozunk.

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
10 órája

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54
Ezek is érdekelhetik