Libaprofizmus – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.02.12. 23:46

Húszévesen megjárta a mennyet és a poklot Vida Máté, ráadásul néhány hónapon belül. Mert lehet-e annál biztatóbb a jövőre nézve, hogy ifjan háromszor pályára léphetett a válogatottban, ráadásul olyan időszakban, amikor a nemzeti tizenegy népszerűsége a játék népszerűségét jelenti nálunk.

Az pedig már pokoljárás, hogy momentán azért nem teljes értékű harcos, mert – lúdtalpa van. Megismétlem: lúdtalpa. Olyan elváltozással küzd, amelynek megállapításához nem kellenek milliókat érő műszerek, ilyen és olyan, a huszonegyedik század élvonalába tartozó vizsgálatok.

Lúdtalp. Csak emésztgetem a diagnózist, megemészteni nem tudom. Hiszen bajnokaspiráns csapatról van szó, amelynél – nyilván – a felkészülés és a meccsek legapróbb részleteire is igyekeznek kitérni, arra törekszenek, hogy ne érhesse őket semmiféle meglepetés. Ilyenkor persze megesik, hogy a nagy akarásnak nyögés a vége. Vida talentumot is vizsgálgatták minden létező módon már az ősszel, nem értették, miért rakoncátlankodik a jobb térde, hiszen szakadásnak, rándulásnak nyoma sem volt, még „röntgensugár használata nélkül, mágneses térben rádióhullámok segítségével, a szervezet protontartalmával összefüggően" is része volt „képalkotásban”, remélem, jól idéztem a csodadiagnosztika (MRI) lényegét.

Régebben az ortopédus ránézett a gyerek lábára, és már mondta is: lúdtalp. Esetleg hozzátette, hogy kapitális, még mindig csak a szemére hagyatkozva. Más időket élünk, mindennek hiszünk, a szemünknek legkevésbé. Modern a világunk, ami remek, ám a korszerűségnek áldozatai is vannak – most éppen Vida futballista. Ott tartott, hogy már sétálgatva is fájdalmai voltak, miközben arra készült, hogy idén a szezonkezdettől folyamatosan kitűnik az átlagból. A tehetsége megvan hozzá, a szorgalma, az elszántsága is, arról nem tehet, hogy a fene nagy profizmus időnként száműzi a józan észt.

Drukkolok Vida Máténak, miközben kíváncsi vagyok, végül miként derült ki, hogy ágyúval lőttek verébre. Ki mert szembemenni a Nagy Tudományos Varázslattal? Ki tudta, ami evidencia: a lúdtalp csak a libáknál nem jár következményekkel.

Legfrissebb hírek

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
16 órája

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
Tegnap, 7:50

Kilencvenéves lapunk korábbi munkatársa, Czifferszky Béla

Egyéb egyéni
2025.07.05. 13:34

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

Csak mondják a magukét – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 23:54
Ezek is érdekelhetik