MTK: szerződtették a Haladás olasz-argentin támadóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 10:23
null
Leandro Martínez már a fővárosi kék-fehérek mezében (fotó: mtk.hu)
Az MTK Budapestben folytatja pályafutását Leandro Martínez. A Szombathelyi Haladástól érkező labdarúgó kölcsönben, vételi opcióval került a kék-fehérekhez – adta hírül a fővárosi klub a hivatalos honlapján.

 

Az 1989-es születésű Leandro Martínez a magyar élvonalban 63 mérkőzésen 19 gólt szerzett, a Bp. Honvéd és a Győri ETO FC után legutóbb a Haladás keretéhez tartozott, de az ősszel kölcsönben az olasz Lucchesében szerepelt.

Mészöly Géza, a szombathelyiek vezetőedzője a múlt héten jelezte: az olasz-argentin támadó visszatért a Haladáshoz, de csak átmenetileg – a Nemzeti Sport Online már akkor úgy értesült, hogy az MTK lehet a korábbi U20-as válogatott játékos célpontja.

„Sokat tudok az MTK hagyományairól – idézi az mtk.hu Leandro Martínezt. – Fantasztikus a megnyert huszonhárom bajnoki cím, rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen tradíciókkal rendelkező klubhoz csatlakozhatok. Remélem, hogy hozzá tudok járulni a csapat sikereihez, ha kell, akkor gólokkal, de alapvetően a játékommal.”

„Leo Martínez olyan játékos, aki már bizonyított Magyarországon, tehát nem ismeretlen labdarúgó érkezik hozzánk – kommentálta a csatár szerződtetését Domonyai László klubigazgató az MTK honlapján. – A tabellán pillanatnyilag elfoglalt helyezésünk azt kívánja, hogy erősítsünk a csapaton. Elképzelésünk szerint új szerzeményünk beváltja a hozzá fűzött reményeket, és góljaival segíti az MTK Budapestet céljai elérésében.”

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:
Nikházi Márk (DVTK)
Kölcsönbe érkezők: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, Haladás, az ősszel kölcsönben AS Lucchese Libertas – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők: Jakab Dávid
(ZTE FC, ?), Khaly Iyane Thiam (szenegáli, Chicago Fire – Egyesült Államok)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók:
Kölcsönbe távozók: Demjén Patrik (Dorogi FC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Szatmári Lóránd

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik