Mezőkövesd: öten távozhatnak, köztük az egykori válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.16. 08:48
Öt játékos nem száll fel a Mezőkövesd ciprusi edzőtáborába tartó repülőgépre – adta hírül a klub hivatalos honlapja. Heffler Norberttel, Polényi Gáborral, Jan Vosahlíkkal, illetve Mihai Nicoreccel már nem számol Tomiszlav Szivics, a Haladás által kölcsönadott korábbi válogatott védőt, Devecseri Szilárdot pedig visszarendelte a szombathelyi klub.

„Eldőlt, hogy több játékos sem száll fel a Ciprusra szálló repülőre kedden. Tomiszlav Szivics ugyanis nem számít tavasszal Mihai Nicorec, Jan Vosahlík, Polényi Gábor és Heffler Norbert játékára sem. Nicorec és Vosahlík új csapata egyelőre kérdéses, Polényi pedig Zalaegerszegen folytatja, esetében még tárgyalások folynak arról, hogy kölcsönbe vagy végleg távozik az NB II kilencedik helyén álló zalaiakhoz. Heffler Norbert új csapata a szintén Merkantil Bank Ligás Balmazújváros lesz, a szélső végleg távozik. Devecseri Szilárd sem Mezőkövesden játszik majd tavasszal, kölcsönadója, a Haladás ugyanis hazahívta. Hegedűs Dávid sérülése miatt nem tart a csapattal” – írta a mezokovesdzsory.hu.

A kétszeres válogatott Devecseri 13 bajnokin és két kupamérkőzésen kapott szerepet Mezőkövesden. nem számít tavasszal Mihai Nicorec, Jan Vosahlík, Polényi Gábor és Heffler Norbert játékára sem. Nicorec és Vosahlík új csapata egyelőre kérdéses, Polényi pedig Zalaegerszegen folytatja, esetében még tárgyalások folynak arról, hogy kölcsönbe vagy végleg távozik az NB II kilencedik helyén álló zalaiakhoz. Heffler Norbert új csapata a szintén Merkantil Bank Ligás Balmazújváros lesz, a szélső végleg távozik. Devecseri Szilárd sem Mezőkövesden játszik majd tavasszal, kölcsönadója, a Haladás ugyanis hazahívta. Hegedűs Dávid sérülése miatt nem tart a csapattal” – írta a mezokovesdzsory.hu.

A kétszeres válogatott Devecseri 13 bajnokin és két kupamérkőzésen kapott szerepet Mezőkövesden.



TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Heffler Norbert (Nyíregyháza)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Heffler Norbert (Balmazújváros), Polényi Gábor (Zalaegerszeg), Mihai Nicorec (román), Jan Vosahlík (cseh)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Devecseri Szilárd (Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Ulysse Diallo (mali, Elazigspor – Törökország)


TÉLI
JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Funsho Bamgboye (nigériai, szabadon igazolhatóként, előző klubja: ASPIRE Academy – Katar)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Devecseri Szilárd (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Sjoerd Ars (holland, Fortuna Sittard – Hollandia), Hegedűs János (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe távozók: Leandro Antonio Martínez (argentin-olasz, olaszországi – AS Lucchese Libertas – kölcsön után MTK Budapest)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Angyal Zsolt (ZTE FC), Gaál Bálint (Vasas)

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:53

Nem bírt a Mezőkövesddel, de ismét feljutó helyre lépett a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 22:00

Damir Krznar célja, hogy az Újpest két év múlva már bajnoki kihívó legyen

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 14:59

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:56

Visszavágott az őszi vereségért a Mezőkövesd a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:51

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.05.08. 08:23

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48
Ezek is érdekelhetik