Felkészülés: lengyel élvonalbeli csapatot győzött le a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.27. 17:59
A DVTK 2–1-re legyőzte a lengyel élvonalbeli Ruch Chorzów legénységét a két labdarúgócsapat péntek délutáni felkészülési mérkőzésén Spanyolországban.

Gól nélküli első félidőt követően, a 65. percben a letámadó diósgyőriek labdát szereztek a lengyel 16-os előterében, Ugrai Roland elhúzott, és lapos beadását Diego Vela 12 méterről a hálóba belsőzte.Diego Vela 12 méterről a hálóba belsőzte.

Két perccel később egy szögletet követően egyenlítettek a lengyelek, majd a 76. percben Ugrai gyorsan elvégzett szabadrúgása után Vela az alapvonalról beadott, és a percekkel korábban becserélt Novothny Soma becsúszva közelről a hálóba továbbított.

„Jó iramú, jó ritmusú mérkőzést játszottunk – idézi a diósgyőriek hivatalos honlapja Horváth Ferenc vezetőedzőt. – Az első félidőben még lehetett érezni a tegnapi, tegnapelőtti edzések hatását, valamint a terhelés most jön ki, kicsit macskásak voltak a lábak. A második félidőben már szép dolgokat láttam, szép támadásokat vezettünk, és lehetőségeket alakítottunk ki. A védekezésünk is egyre jobban kezd összeállni, hiszen akciógólt még mindig nem kaptunk az idén, ma is pontrúgásból talált be az ellenfelünk.”

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVTK–RUCH CHORZÓW (lengyel) 2–1 (0–0)
Benicassim,
Facsa Sport Centre. V: Royo (spanyol)
DVTK:
Antal – Eperjesi, Lipták, Jagodinskis, Tamás (Nemes, 73.) – Dausvili, Elek Á. – Vela, Busai, Fülöp (Ugrai, 46.) – Szarka (Novothny, 73.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Ruch (1 félidő): Hrdlicka – Konczkowski, Helik, Kowalczyk, Pazio – Urbanczyk, Gamakow – Mazek, Lipski, Moneta – Niezgoda. 2 félidő: Hrdlicka (Miszczuk, 53.) – Trojak, Grodzicki, Cichocki, Oleksy – Surma, Fernandes – Przybecki, Walski (Bargiel, 80.), Nowak (Sloma, 80.) – Visnakovs. Vezetőedző: Waldemar Fornalik
G: Vela (65.), Novothny (76.), ill. Oleksy (67.)
Forrás: dvtk.eu

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
6 órája

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 10:36

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06
Ezek is érdekelhetik