NB I: Rossi két magyar fiatalt el tudna képzelni a Serie A-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.15. 13:24
Marco Rossi, a labdarúgó NB I-ben az ősszel holtversenyben a legtöbb pontot gyűjtő Budapest Honvéd 52 esztendős olasz vezetőedzője szerint Nagy Dominik és Gazdag Dániel megállná a helyét Olaszországban.

Az alfredopedulla.com interjút készített Marco Rossival, aki többek között elmesélte, miként tért vissza a Honvédhoz, illetve azt is, hogy a kispesti klubnál rajta kívül két segítője, Cosima Inguscio és Giovanni Costantino, valamint az együttes támadója, Davide Lanzafame képviseli Olaszországot.alfredopedulla.com interjút készített Marco Rossival, aki többek között elmesélte, miként tért vissza a Honvédhoz, illetve azt is, hogy a kispesti klubnál rajta kívül két segítője, Cosima Inguscio és Giovanni Costantino, valamint az együttes támadója, Davide Lanzafame képviseli Olaszországot.

A Honvéd 19 forduló alatt 34 pontot gyűjtött – éppen annyit, amennyit az éllovas Videoton, illetve a Vasas. A címvédő Ferencvárossal szemben négy pont az előnye.

„Az előző idényben láthattuk, a Leicester City csodát tett Angliában, így mi is okozhatunk meglepetést a bajnokságban – mondta Rossi. – Azért vagyunk az élen, mert az eredményeink és a teljesítményünk alapján megérdemeltük. A csapat rendkívül motivált, az öltöző pedig roppant egységes. Tisztában vagyunk vele, a Videoton és a Ferencváros jelentősen megerősödhet a hosszú téli szünetben, hiszen a miénknél körülbelül nyolcszor akkora költségvetésből gazdálkodhat.”

Rossit arról is megkérdezték, Nagy Ádám, Sallai Roland és Balogh Norbert mellett van-e olyan magyar labdarúgó, aki a Serie A-ban megállná a helyét?

„A Ferencváros 1995-ös születésű játékosa, Nagy Dominik támadó középpályásként és szélsőként is képes jó teljesítményre. Igaz, most szerződik Lengyelországba, ám kétségtelenül kiemelkedő futballista. A Honvédból pedig az 1996-ban született Gazdag Dániel jut eszembe, akinek hozzáállása példás, technikailag pedig nagyon képzett. A befejezésein még javítania kell, de nem vallana szégyent Olaszországban” – vélekedett a Honvéd mestere.

Legfrissebb hírek

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
34 perce

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
11 órája

Magyarok is szurkoltak Chicagóban Gazdagéknak – kép

Légiósok
11 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
13 órája

Serie A: Mel Gibson is megnézte a Roma győzelmét a Verona ellen

Olasz labdarúgás
16 órája

Serie A: gyors gólokkal kezdett a Sassuolo, győzött is

Olasz labdarúgás
19 órája

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
Tegnap, 7:44

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:04
Ezek is érdekelhetik